Celeb

Lajcsi szökésétől tartanak a börtönben

Bors

Létrehozva: 2015.10.24.

Bekövetkezett, amitől szerettei tartottak: a bíróság meghosszabbította Galambos Lajcsi előzetes letartóztatását. Családját sokkolta a hír.

A Bors elsőként írt róla csütörtökön: újabb kilencven nap előzetest kér az ügyészség Galambos Lajcsira és társára. A cikk megjelenésének napján szinte viharos gyorsasággal ki is derült: a bíróság helyt adott az ügyészég javaslatának, a tényt az ügyészség szóvivője erősítet­te meg.

„A Budaörsi Járási Ügyészség tett indítványt mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásának a meghosszabbítására, a mai napon a nyomozási bíró úgy döntött, egyetértve az ügyészi állásponttal meghosszabbítja az előzeteseket” – közölte a Bors megkeresésére dr. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, hozzátéve: mindkét gyanúsítottnak legalább 2016. január 24-ig előzetesben kell maradnia.

Később telefonon értük el Szabó Juditot, a Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezető-helyettesét, aki magyarázattal is szolgált a döntés hátteréről.

– A bíróság iratok alapján hozta meg a döntését – mondta, majd kérdésünkre a döntés indoklását is elárulta.

– Továbbra is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának a veszélye – mondta dr. Szabó.

Lajcsi egyik jogi képviselője munkatársunknak nem tagadta: felháborítja a helyzet.

– Szerdán kaptuk kézhez az ügyészség indítványát az előze­tes letartóztatás meghosszabbítására. Még aznap éjszaka egy tizennégy oldalas beadványt készítettünk el, amelyben leírtuk, miért nem indokolt a hosszabbítás. Ezt csütörtökön reggel beadtuk a bíróságra, néhány óra múlva pedig a sajtóból értesültünk arról, hogy állítólag döntés született, és a bíróság meghosszabbította az előzetest. Azt gondolom, a védelmet először kellett volna tájékoztatni a döntésről – mondta dr. Berényi András, aki hozzátette: természetesen fellebbeznek, de előbb hivatalosan is meg kell kapniuk az ítéletet és indoklását.

Lajcsi feleségéhez közeli for­rásból minden­esetre megtudtuk: a hír sokkolta a családot. Bogit is telefonon értesítették a hírről, és sokáig képtelen volt elhinni azt. Hosszú órákon át zokogott a tehetetlenségtől. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713402307
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139652_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Zelenszkij már türelmetlen: „Ukrajnának szüksége van arra, hogy az Európai Unió teljesítse, amit ígért”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713402307
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713402307
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713402307
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713402307
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről