Celeb

Lajcsi: azért sem leszek öngyilkos!

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2016.01.15.

Pszichológus kezeli, öngyilkosságtól féltik a hírek szerint – Lagzi Lajcsi mindenkit megnyugtat, nem kell félteni. Talán csak az bántja, hogy nem beszélhet. A Bors kérdéseire Lajcsi ügyvédje tolmácsolta a trombitaművész válaszait.

Tíz nap! Az örökkévalóság. Tíz nap múlva Galambos Lajcsi születésnapját ünnepelheti. Öt­venöt éves lesz a Dáridó atyja, akinek a legszebb ajándék idén talán az lehetne, ha mindezt otthon, szerettei körében tehetné. Nem titok, erre van is remény: a hatóságok ugyanis január 24-ig helyezték előzetesbe Lajcsit, így – ha nem hosszabbítanak – akár kint is lehet.

Ugyan csütörtökön egy hetilap tényként közölte, hogy Lajcsit húsvétig bent tartják, sőt öngyilkosságától tartanak, de az előbbi hírt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, sőt még nem is dönthettek, utóbbi tekintetében pedig maga Lagzi Lajcsi nyugtatja az érte őszintén aggódókat.

A Bors feltette kérdéseit a lopás és vesztegetés gyanújával előzetesben ülő művésznek, akinek válaszait ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián tolmácsolta. Lajcsi fontosnak tartotta elsők között leszögezni: kár érte aggódni.

– Soha nem volt öngyilkossági gondolata. Azt mondja, fontos feladata van az életben, fontos feladata van a családjával és a zenében is – közölte az ügyvéd, majd a közelgő születésnap és esetleges szabadulás kapcsán is beszélt. – Lajcsi sosem tartotta fontosnak a saját születésnapját, sokkal inkább a szerettei születésnapját, azok az igazán fontosak a számára. Ő az a típus, aki ajándékot adni és nem kapni szeret. Kislánya születésnapját is tőle távol kellett töltenie, de tizenhét szál vörös rózsát küldetett ébredésének reggelére.

A zenészt mindezeken túl csak egy dolog érdekli: mielőbb tisztázódjon körülötte a jelenlegi helyzet. Üzenetéből ugyanis az derül ki, talán sokkal egyszerűbb ez a hely­zet, tisztább ez az ügy, csak épp nem beszélhet. Nyilvánosan sajnos nem.

– Azt mondja, hogy az első és legfontosabb, hogy kiderüljön az igazság ebben az ügyben. Ő ugyanaz a Lajcsi, aki korábban, a TV2 fénykorában, a Dáridóban hárommilliós nézettséget produkált, és aki tavaly a szabadtéri koncertjein még tízezreket szórakoztatott a koncertjein. A vélt barátokkal kapcsolatban nem volt szerencséje, csak a múltban, de az elzártság annak tekintetében a segítségére volt, hogy a fontossági sorrendeket és az emberi kapcsolatait átértékelje – magyarázta dr. Fröhlich, majd utolsó mondataiból kiderült, hogyan is értékeli a helyzetét most Galambos Lajos:

– Sajátos helyzetéből fakadóan jelenleg csak jogi védelmet tud kérni. Arra sajnos nincs lehetősége, hogy személyesen is megvédje magát. A rengeteg támogatást azonban köszöni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711657818
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711657818
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711657818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...