Celeb

Lajcsi áramlopási ügyében a feketeleves még hátravan

M. G.

Létrehozva: 2016.01.31.

Erről néhány sorstársa is mesélhetne neki, akik szintén megjárták a börtönt – és utána már semmi sem a régi...

A törvény a sztárokra is lesújt. Jellemző, hogy elsősorban a rendszerváltozás óta van így, hisz az „átkosban” a hírességek általában megúszták azt is, amiért a kisember esetenként évekig ült. Abból a korból az egyik leghíresebb történet Som Lajosé.

A legendás zenész a nyolcvanas években 1 kiló 40 deka csempészett aranyat próbált értékesíteni egy budapesti ékszerboltban, amiért pénz helyett végül két év két hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Hamar elfeledtették vele, hogy ő az ünnepelt Piramis basszusgitárosa. Elmondása szerint az egyik börtönőr kiszúrta magának, és folyamatosan szívatta, még védjegyévé vált dús szakállától is megfosztotta.

Somért Kádárnál lobbiztak

– 118 napot ültem le, amikor keresztapám volt tanára, Berecz János, akkor rangos pártvezér segített, elintézte, hogy szabadlábon védekezzek. A városi legenda szerint megszöktem a Markó utcából, de ez így nem igaz. Amikor megjött a végzés, hogy sittre vágtak, Berecz tanácsolta nekem, hogy ne menjek be. A pilisi erdőkben bujkáltam, ott élő csibészek rejtegettek. Ez idő alatt Berecz személyesen Kádárnál jár közben az érdekemben, s így kaptam elnöki kegyelmet. Mindeközben azonban a karrierem megbicsak­lott, s soha többé nem értek utol a ko­rábbi sikerek – mesélte Borsnak Som.

Zavaró a kulcszörgés is

Zalatnay Sarolta egy százhúszmillió forint kárt okozó csalási ügybe keveredett. Három év börtönre ítélték, de két év után szabadult. Igazán talpra állni ő sem tudott azóta, csak a lelki sebek gyógyultak be.

– Sajnos nem könnyű egy olyan időszakot elfelejteni, amikor az ember el van zárva világtól. Sokáig nem lehet elfelejteni azt, ami száz százalékban eltérő a megszokott élettől. A művészlélek még érzékenyebb erre: a művészlélek szabad, ezerszeresen fáj, ha attól megfosztják. Sokáig voltak dolgok, amiket nem szerettem: a rendőrszirénát hallani és a kulcscsomó csörgését. Egy ideig fél hatkor ébredtem, a börtönben ekkor van az ébresztő, de néha már három óra kö­rül is ébren voltam. Ám ez már a múlt. Az idő mindent gyógyít, s én is azt szeretném, ha arra az időszakra már soha nem kellene emlékeznem.

„Magnókat lopok”

Az olimpikon Farkas Péter 2004-ben kannabisztermesztéssel bukott le. Édesanyja XVII. kerületi telkén gondozták öccsével saját marihuánaültetvényüket. 2009-ben öt év fegyházbüntetést kapott, de mivel az előzetesből megszökött, büntetését hét évre súlyosbították. A sportoló 2014 augusztusában szabadult, a börtönből kilépve azt nyilatkozta, szeretne végre enni egy jót. Az meg is volt, de a gondtalan régi életből nem maradt semmi, csak tántorog a szabad életben. „Autókból élek, csak éppen feltöröm őket. Magnókat, GPS-eket lopok, jó áruk van” – mesélte például egy tavalyi bemutató bokszmeccs után, de azt, hogy valóban mit csinál, talán ő sem tudja.

Gyűlöli a közönség

Hasonló a helyzet Császár Előddel is, aki 1998-ban bedrogozva halálra gázolt egy rendőrt. Egy ország gyűlölte emiatt, noha a börtönt megúszta, azóta is bűnhődik az eset miatt. „Én nem tudok a közönség nélkül élni. A legnagyobb büntetésem az, hogy nekem szükségem van a közönségre, de a közönség gyűlöl” – mesélte öt éve. Minthogy saját néven nem hívták fellépni sehová, felvette a Shane 54 nevet, és azóta főleg külföldre készít trance-mixeket.

Sokkal kevesebb a munka

Keleti Györgyi sem tért magához azóta, hogy 2011-ben prostitúciószervezés miatt összesen hatvan napot töltött német és olasz börtönökben. A volt hadügyér lányát a munka és a szerelmek is elkerülik.
Damu Roland szabadulás utáni élete sem „legényálom”. A börtönben megnősült, de a nagy tévék is messzire elkerülik a nemi erőszak miatt négy és fél évre ítélt – három év után, tavaly szabadult – sztárt, s ezzel együtt a filléres gondok sem idegenek már számára.

A kivétel: Stohl András

A hírességek közül csak Stohl András élete tűnik rendezettnek a börtönhónapok után. A színész ittasan Budapest és Fót között közlekedési balesetet okozott. Öt hónapot ült. Buci újra főszerepeket játszik a színházban, és korábbi munkahelye, az RTL Klub is visszafogadta.

– Semmi gátlás nincs benne, ha a börtönben töltött időről kell beszélnie. Tudja, hogy megérdemelte, tudja, hogy mindenki azt várta: letöltendőt kapjon, és tudja, kellett is neki az a „pofon” – mesélte róla egy tévériport készítése után D. Tóth Kriszta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók