Celeb

Lady Gaga megszabadult a pedofilbotrányba keveredett R. Kelly-től

Bors

Létrehozva: 2019.10.18.

Újra piacra dobja több millió példányban elkelt 2013-as lemezét Lady Gaga: az ArtPop újrakiadása november 11-től lesz majd elérhető a Rolling Stone információi szerint - azonban lesz egy “aprócska” változás az eredeti kiadáshoz képest. A Do What U Want című - R. Kelly-vel közös számot ugyanis hiába keresnénk rajta - ezt ugyanis Gaga szánt szándékkal lehagyta, ami nem is csoda, tekintve azt, hogy az énekesnő maga is szexuális erőszak áldozata volt fiatal korában, R. Kelly pedig szexuális zaklatás, pedofília és nemi erőszak vádjával jelenleg is előzetesben ül.

Lady Gaga egyébként már januárban - amikor megjelent a Surviving R. Kelly című, botrányt kirobbantó hatrészes dokumentumfilm-sorozat - bocsánatot kért a rajongóitól, hogy együtt dolgozott az énekessel, és megígérte, hogy ez többé nem fordul elő. Emellett a dalt már ekkor eltávolította a iTunes-ról, így annyira nem meglepő, hogy az ArtPop CD és vinyl-újrakiadásán sem fog szerepelni. Sőt: minden bizonnyal közös munkájuk minden emlékét kitörölné, ha tehetné...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713442816
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyira megvertek egy diákot az iskolában, hogy műteni kellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713442816
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713442816
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713442816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről