Újabb mentős keveredett lopási ügybe, amelyben ráadásul a L’art pour l’art társulatban Besenyő Pista bácsit (is) alakító Laár András a károsult. A humorista-zenész még karácsony előtt osztotta meg a Facebookon, hogy autóját betörve ellopták a gitár-ének erősítőjét. Rajongóit arra kérte, hogy ha bárki gyanús hirdetéssel találkozik, jelezze neki. A lopás délutánján egy férfi, aki az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik, erősítőt vásárolt egy másiktól 150 ezer forintért. Egy ilyen eszköz bolti ára ennél jóval borsosabb: 460 ezer forint.
A mentős azt mondja: egy barátja hívta fel a figyelmét arra, hogy Laártól pont olyan erősítőt vittek el, mint amilyet ő vett. Megijedt, hogy a humorista-zenésztől ellopottat adták el neki, ezért felvette a kapcsolatot Laárral. Személyes találkozót beszéltek meg december 28-án délutánra annak ellenére is, hogy Laár erősítőjének gyári száma nem egyezett meg a mentősnél lévő erősítőével.
– Mivel előtte dolgoztam, mentősruhában érkeztem. András és egy fiatal srác jelent meg, akiről utólag derült ki, hogy civil ruhás nyomozó. A gyári számok most sem stimmeltek – írta nyilvános Facebook-bejegyzésében a mentős, akit ezután bevittek a rendőrök.
– Még mindig munkaruhában a rendőrség autójában ültem, úton a kapitányságra. Megdöbbenve, értetlenül, hogy mit is keresek itt. Nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat. Segíteni akartam, hogy akitől elloptak valamit, visszakaphassa – fakadt ki a férfi, aki órák múlva ugyan szabadlábon távozott, de az erősítőjét lefoglalták.
– Meggyőződésem, hogy a mentős ebben a történetben vétlen. Jóhiszeműen járt el, amikor szólt, hogy nála lehet az erősítőm, de a nyomozás még tart, lehet kiderül, hogy nem is az enyém, amit ő vett. Mindkettőnket bevittek a rendőrök kihallgatni, aztán a végén boldog új évet kívántunk egymásnak – kommentálta az eseményeket a Borsnak Laár. A rendőrség érdeklődésünkre azt közölte: a mentőst tanúként, és nem gyanúsítottként hallgatták ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.