Celeb

Kylie Minogue-gal töltött egy éjszakát Rózsa György

K. Sz., K. K.

Létrehozva: 2019.10.25.

A világsztár énekesnő még 1992-ben volt Rózsa György show-jának vendége. A tévés szerint a főpróba estéjén több is történt, mint egy romantikus séta a Duna-parton...

Szokatlan őszinteséggel vall életéről Rózsa György a hamarosan megjelenő, Nem kapcsoltam című könyvében. Eddig ismeretlen történeteket oszt meg a karrierjéről, jó és rossz döntéseiről, sőt még szerelmeiről, hűtlenségéről is.

– A könyvben néhány fejezet a szerelmi életemről szól. Bi­zony kiderül, hogy én sem voltam jobb a Deákné vásznánál hű­ség dolgában. Ma már egy-két szakí­tásomat, váratlan eltűnésemet, hűtlenségemet bánom, egyet-egyet szégyellek is – nyilatkozta a Borsnak. – Persze, azért én is kaptam hideget-meleget néhány lánytól. Nagy csata ez a szerelem, de csodás. Mínuszos vagyok a hűtlenség terén, de engem is csaltak már meg. Azoktól, akikkel komolyabb kapcsolatom, netán házasságom volt, a szakítást követően teljesen elhatárolódtam: nem érdekel, kivel vannak, mit csinálnak vagy hogyan élnek – vélekedett a kérdésről Rózsa György, akinek olyan világsztár is elcsavarta a fejét, mint az ausztrál világsztár, Kylie Minogue.

Emlékezetes, hogy a karrierje csúcsán álló tévés 1992-ben hívta meg a Top-Show című műsorába a popikont. Akkoriban közvélekedés volt, hogy Minogue-nak van a világon a legformásabb hátsója. Ezt a magyar stáb férfi tagjai egy percig sem vitatták

– A világsztárok közül, akikkel forgattam, a legszebb Gigliola Cinquetti és Romina Power volt, a legudvariasabb Gilbert Bécaud, a legmacsóbb Toto Cutugno, de a legszexisebb Kylie Minogue. Megperzselt minden férfi stábtagot a vadító kisugárzása. Elképesztően erotikus volt a mozgása, tánc közben minden porcikája külön mozgott. A mosolyától mindenki jókedvre derült – mesélte Rózsa, aki a könyvében arról az évtizedek óta terjedő pletykáról is írt, mely szerint a főpróba estéjét Kylie-val töltötte. Az ausztrál világsztár maga kérte meg, hogy mutassa meg neki a várost éjszaka, de hogy a romantikus hangulatú program miként végződött, arról Rózsa nem adott részletesebb beszámolót a Borsnak, mint amit a könyvében leírt.

Ezt írja a randiról a könyvében

A rejtélyes este részleteiről Rózsa György már előrendelhető, Nem kapcsoltam című könyvéből tudhatunk meg többet.
„Igen, a főpróba estéjén együtt voltam Kylie-val. Ő kért meg rá, hogy egy kicsit körülnézhessen a számára ismeretlen Budapesten. Napszemüveg, kendő – nem ismerte fel senki az est homályában. Séta a Várban, esti panoráma a Halászbástyáról, a Gellért-hegyről, séta a Duna-parton… A többiről úriember nem beszél. Most már mindent tudnak” – osztotta meg olvasóival egyik titkát Rózsa.

– A többiről úriember nem beszél – tette hozzá a 72 éves tévés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában