Celeb

Külseje miatt bántják Ernyey Bélát

Nagy Daniella

Létrehozva: 2018.05.16.

Sok kortársa irigyelheti Ernyey Bélát, aki 75 évesen is roppant fiatalos, és öltözködése is meglepően vagány. Épp emiatt vált legutóbb rosszindulatú beszólások céltáblájává.

Forrás: Facebook

Ernyey Béla egyesek szerint nem a korának megfe­lelően öltözködik, ő azonban fittyet hány a kritikusaira, mert ahogy Zoknihossz című könyvében is vallja: egy úr a pokolban is úr.

„Miután múlt heti milánói utam során én is feltettem né­hány fotót, amelyeken egy sárga mokaszin és egy polgárpukkasztóan rövid, szintén sárga nadrág van rajtam, a kommentekben az elismerő hölgyszavak mellé kaptam hideget és meleget is – főleg műértő férfitársaimtól” –  reagált némi malíciával hivatalos Facebook-oldalán a színész.

„Ezek a szocializmusban divatszocializálódott divatguruk azt vetik a szememre, hogy ennyi évesen már igazán benőhetne a fejem lá­gya, és viselhetnék néha olyan ruhadarabokat is, amelyek nem térnek el ennyire a néhai Vörös Október Ruhagyár stíluselőírásaitól.”

Ernyey a Borsnak elmondta, hogy nem csupán az interneten szurkálódnak vele, és bár nem dühítik fel, furcsállja az emberek viselkedését.

– Sok házat építettem, és a vízszerelőtől kezdve mindenkinek megvolt a telefonszámom, ami futótűzként terjedt el. Egy idő­ben voltak is névtelen hívogatásaim, de tu­dok ezzel él­ni, emiatt nem cserélem le a számom. Vi­szont emiatt nemcsak Face­boo­kon, de sms-ben is kapok kritizáló üzeneteket, amelyek  nem ta­ná­csok, hanem leszúrások.

– Egy leszúrás nem olyan, mint egy divattipp vagy jó tanács, nem igazán lehet megfogadni. Azt lehetne rá írni, hogy „fogd be” vagy „tűnj el”, de ez nem igazán az én stílusom. Nem arról van szó, hogy valami más ruhát vagy másmilyen öltözködést ajánlanak, hanem közlik, hogy nem jó, amit én viselek. Én ezt megszoktam, mert a kommunizmusban ugyanez volt.

Ernyey Béla a feleségével közösen szokta kiválasztani a hozzá illő ruhadarabokat, amelyeket a világ számos pontján van lehetőségük beszerezni. A házaspár Bécsben és Budapesten él, legutóbbi milánói útja előtt pedig egy hónapon át Ázsiában tartózkodott. Sokat utaznak, sok mindent látnak, és a ruhaboltok kínálatának nem mindig tudnak ellenállni.

–  A feleségemnek nagyjából kétszáz pár cipője van. Nem va­gyunk teljesen hibátlanok... – tette hozzá a színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt