Celeb

Külön nyaralt Lola és szerelme

uv

Létrehozva: 2015.08.04.

Lola a barátnőjével, Bence a barátaival utazott nyaralni. Bár Európa két külön pontján napoztak, az énekesnő szerint nincs gond köztük.

Pár napja érkezett haza Spanyolországból Lola, ahol végre sikerült egy felejthetetlen, csajos nyaralást összehozni a barátnőjével. A vakáció eseménydúsra sikerült, az énekesnő bejárta Madridot, majd Valencia partjainál lógatta a lábát a Földközi-tengerben, miközben barátja, a Lola zenekarában gitározó Bence a görög partoknál süttette magát. Sokan úgy vélik, nem jó ómen, ha egy pár a külön nyaralás mellett dönt, de
az előadó szerint ez teljesen normális. Lola kipihenten, feltöltődve érkezett ha­za, és teljes természetességgel mesélt a Borsnak a kalandos, külön töltött va­kációról.

– Már régóta tervezgettük barátnőmmel, hogy meglátogatom őt Spanyolországban. Most pont egy kis leállás van a munkában, így kihasználva a pihis heteket, el tudtam utazni. Jól éreztem magam, kedvesek és segítőkészek a spanyol embe­rek. Bár egyik reggel nagy meglepetésünkre, barátnőm kocsija helyén egy színpad állt, de ezen is sikerült jókedvűen felülkerekedni, miután az autót visszakaptuk. Jól éreztem magam, most pedig várom Bencét, aki nemsokára hazaérkezik Görögországból – mesélte a csokibarnára sült előadó, akinek apukája is értetlenül állt a szi­tuáció előtt: lánya és a barátja külön nyaralnak.

– Szerintem ebben semmi rossz nincs, hogy külön nyaraltunk Bencével. Én a barátnőmmel, ő a barátaival töltött egy kis időt, ami teljesen normális, de tudom, hogy ez nem mindenkinek ilyen természetes. Nem is kell messzire mennem, hiszen ott van az apukám, aki egy másik generáció, így ő sem érti, miért nem megyünk mindenhova együtt, hiszen az ő idejükben ez volt a normális. Ennek ellenére elfogadja, hogy sok minden megváltozott és azt is tudja, hogy attól még minden rendben van a kapcsolatommal – tette hozzá Lola, aki a pihenés után rögtön belevetette magát a munkába, és gőzerővel készül az őszi nagykon­certjére.

Villantott a spanyoloknak

Megszabadult bikinifelsőjétől a spanyol tengerparton Lola. Az énekesnő korábban már a Borsnak is nyilatkozott arról, hogy szeretné levetkőzni a kislányszerepet, és egy kicsit vadabb, nőiesebb énjét mutatni a közönségnek. Úgy tűnik, ez sikerült is, hiszen játszi könnyedséggel monokinizett Valenciában.

– Nem voltak magyarok a parton, és a spanyol emberek is rendkívül lazák. Nem akartam, hogy a bikinim pántjai meglátszódjanak a napozás után a bőrömön, ezért inkább monokinire váltottam – mosolygott Lola, aki képet is készített csupasz hátáról.

A monokinizésnél azonban Lola megáll, a teljes meztelenség ugyanis távol áll tőle.

– Semmi pénzért nem nudiznék! Elfogadom, aki a pucér strandolást választja, de én maradok a fürdőbugyimnál – nevetett az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092261_auto_resized.jpg
travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719915
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról