Celeb

Kulka még nem tér vissza

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.11.23.

Az utóbbi napokban megjelent egy napilapban, hogy Kulka János tavasszal visszatér a Katona József Színház színpadára, de a jó hír sajnos hamisnak bizonyult, a teátrum ugyanis közleményben cáfolta.

„Továbbra is az évad elején kiadott közleményünk érvényes, melyben bejelentettük, hogy Kulka János az idei évadban már nem veszi vissza szerepeit, hogy kizárólag a pihenésre és a gyógyulásra koncentrálhasson.”

A színház mindenkit arra kér, hogy Kulka János nyugalmára való tekintettel kizárólag a Katona József Színház vagy a család által kiadott közleményeket tekintse Kulka Jánossal kapcsolatban hiteles forrásnak. A Kossuth-díjas művész nemrég részt vett a kaposvári Csiky Gergely Színház búcsúztatóján, valamint azt is bejelentették, hogy a színművész szerepelni fog Ujj Mészáros Károly – a Liza, a rókatündér rendezője – új filmjében, melyet márciustól forgatnak.

Ez utóbbi azonban nem jelenti azt, hogy a színésznek szövege is lesz és beszélni fog a filmben. A Bors úgy tudja, hogy az áprilisban agyi infarktussal kórházba került Kulka keményen dolgozik azon, hogy mihamarabb visszatérhessen a színpadra, egyelőre azonban még nincs kész erre, a beszéde még továbbra sem tökéletes. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel