Celeb

Kulka János visszatért a Katonába - fotó

F. Zs.

Létrehozva: 2016.09.03.

<p>Ez aztán a meglepetés! </p>

A Katona József Színház honlapján a legfrissebb kép egy társulati fotó, több tucatnyi színész, színházi alkalmazott képével. A felirat hozzá: A Katona József Színház társulata, 2016/2017., aki figyelmesen szemléli a csoportképet, az ötödik sorban felfedezheti Kulka Jánost. Ezek szerint ismét számítanak a színművészre társulatában, s ez roppant biztató jel! 

A Bors megtudta, Kulka János több produkcióban is szerepel (Godotra várva, A nép ellensége), ezek a darabok viszont még mindig nincsenek műsoron, a színház úgynevezett „passzív repertoáron” tartja őket. Ha János úgy érzi, hogy újra színpadra tud lépni, azonnal újra műsorra tűzik ezeket. 

Mint arról a Bors is beszámolt, a Kossuth-díjas művész idén áprilisban lett rosszul, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, stroke-ja volt. A színész még az orvosokat is meglepve elképesztő gyorsasággal épült fel, ma már bot nélkül jár, nem látszik rajta, hogy milyen beteg volt. Arról azonban, hogy mikor áll újra munkába, még mindig korai lenne beszélni. 

– Kulka János színpadi visszatéréséről annyit mondhatunk, hogy a művész a 2016/17-es évadban biztosan nem veszi még vissza a szerepeit, de a társulat nem is sürgeti. Nagyon boldog volt mindenki, hogy János eljött a közös fotózásra. Nagy-nagy szeretettel várjuk vissza! – mondta a Borsnak a teátrum sajtókapcsolatokért felelős vezetője, Kazimir Annamari.

A honlapon mindenesetre máris több száz rajongó üdvözli Kulkát, és örülnek a visszatérésének.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt