Celeb

Kulka János kikerült az intenzívről

kbv

Létrehozva: 2016.04.27.

Már csak úgynevezett szubintenzív ellátásra van szüksége a két hete agyi infarktust kapott Kulka Jánosnak, aki egyre több szót tud kiejteni.

Forrás: Végh István

A körülményekhez képest kifejezetten jó kedvű, mosolygós és mindenkivel kedves – egyszóval nagyon jó beteg Kulka János – tudta meg a Bors.

Kórházi forrásaink szerint a színésznek van is oka a jókedvre, mivel már kiengedték az intenzív osztályról, s ha kis mértékben is, de a két héttel ezelőtti stroke-ja miatt lebénult jobb karját is képes már mozgatni. A gyógyuláshoz is elengedhetetlenül szükséges jó kedélyállapotát mutatja az is, hogy bár csak igen kevés szót képes még kiejteni, egy alkalommal, amikor egy ápoló a szobájába lépett, és elhúzta az ágyát takaró függönyt, Kulka mosolyogva köszöntötte:

„Kukucs!”

Ezen kívül „igen”, „nem”, „köszönöm”, „jó napot” – egyelőre ennyi a színész szókincse, de látszik, szeretne még több szót kiejteni, és eközben sokat krákog. Ha beszélni nem is sikerül, Kulka pislogással jelzi, hogy valamit megértett vagy sem, vagy mi a véleménye a hallottakról. Torka és hangképző szervei egyébként akkor is megsérülhettek – ez is lehet oka a krákogásnak –, amikor még az intenzív osztályon egy alkalommal kitépte magából az orrán keresztül levezetett gyomorszondát, ami a táplálásához volt szükséges. Most már erre sem szorul rá, mivel kissé felültetve lehet etetni. Kulka pedig eszik is rendesen.

Természetesen azért még szigorú, monitoros megfigyelés alatt tartják az Amerikai úti Országos Idegtudományi Intézet úgynevezett szubintenzív őrzőjében. A színész fejét, különösen a vérrög miatt sérült részt folyamatosan ellenőrzik, értesülésünk szerint hétfőn is volt egy CT-vizsgálata.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713306308
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713306308
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123014_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akik mindent csak halogatnak: ez az 5 csillagjegy a leglustább mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez