Celeb

Kulcsár Edinának a diadém az idei ajándék - interjú

kbgy

Létrehozva: 2014.12.24.

Kulcsár Edinának más lesz ez a karácsony, mint a többi, hiszen immár a világ második legszebb lányaként koccinthat szeretteivel. A Miss World 2014 első udvarhölgye a BorsOnline-nak mesélt gyerekkora karácsonyairól, amelyek nem múlhattak el fantás süti nélkül, türelmetlenül faggatózó párjáról és egy emlékezetes karácsonyi spárgáról is.

– Hogy ünnepled a karácsonyt?
– A szeretteimmel – végre! Több mint egy hónapja nem volt egyetlen egy napom sem, amit teljes egészében, csak velük tölthettem volna. Szenteste a párom édesanyjánál gyűlik össze a család, vagyis ott lesz édesanyám és a dédnagymamám is.

– Mi lesz a fa alatt?
– Bevallom, idén az a helyzet állt elő, hogy ajándékok vásárlására egész egyszerűen nem jutott idő. Talán érthető, hiszen Londonban voltam a Miss World-ön, azóta pedig, hogy másodikként tértem haza, nem győztem eleget tenni a megkereséseknek, amit persze nem bántam, és nagyon jól esett. Ahogy azt sem bánja senki sem, hogy ezúttal elmarad az ajándékozgatás. Én amúgy is olyan ajándékot kaptam, aminél nem kell szebb és jobb. A párom amúgy olyan, mint a gyerekek, minden adventkor próbálja kiszedni belőlem, hogy mit kap tőlem. Persze, nem mondom meg neki, viszont valahogy az ajándékozás előtti utolsó pillanatokban kitalálja. Olyankor nagyon tudok haragudni, mert nekem az a legnagyobb öröm az egészben, ha én tudok meglepni mást.

– És milyen lesz a karácsonyfád?
– Most azzal sem volt túl sok időm foglalkozni, de valószínűleg fehérbe öltöztetem. Hogy az adott évben milyen szín mellett döntök, az többnyire a pillanatnyi kedvemtől, hangulatomtól függ. De a fehér mindig jó választás, ráadásul az a kedvenc színem.

– Általában mindenkinek a gyerekkori karácsonyok a legszebbek. Te mire emlékszel vissza?
– Az a kép él bennem a legélénkebben, hogy szenteste reggelén édesanyámmal karácsonyfát díszítünk, és aztán mindig megnézünk egy karácsonyi mesét. Arra pedig a mai napig emlékszem, hogy egyszer a nagymamám lement spárgába a karácsonyi vacsora után. Pedig az sem ma volt!

– Kedvenc ünnepi ízed, illatod?
– Imádom a narancs illatát, amikor szegfűszeggel van teleszúrkálva, de a karácsonyi hangulathoz nálam kötelező a mézeskalács és a beigli is. Egyébként az ünnepi ételekből a halászlét kivéve majdnem mindent szeretek, nincs különösebb kedvenc.

– És eszel is rendesen, vagy óvatos duhaj vagy?
– Szedek én mindenből, amit éppen megkívánok, de mértékkel. Karácsony után ismét nagy edzésbe kezdek majd, függetlenül attól, mennyit ettem az ünnep alatt.


Edina karácsonyi sütije

Európa legszebb lányának a fantás süti a kedvence, amit anyukája kiskora óta csinált, és aztán ő is megtanulta az évek során.

Hozzávalók

A tésztához:
6 tojás
5 ek liszt
2 ek kakaópor
6 ek kristálycukor
1 dl olaj
fél csomag sütőpor
A töltelékhez:
30 dkg margarin
50 dkg túró
30 dkg porcukor
1 citrom héja
A mázhoz:
2 csomag vaníliás pudingpor
7 dl fanta
2 ek kristálycukor

Elkészítés

A tojássárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tészta többi hozzávalóját, kivéve a tojásfehérjét, amit felverünk kemény habnak, és óvatosan a tésztához keverünk.

A krémhez a margarint a porcukorral és a citrom héjával habosra keverjük, ezután hozzáadjuk a túrót, és összedolgozzuk. Ezt rákenjük a már kihűlt tésztára.

A mázhoz a pudingport elkeverjük az üdítővel és a cukorral csomómentesre, és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Lehúzzuk a tűzhelyről, és kevergetve hűtjük egy kicsit, majd a krémre öntjük, és egyenletesen elsimítjuk. Amikor megdermedt a máz, szeletelhetjük!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17074131_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel