Celeb

Közértben lesz eladó a Neoton énekesnője

Híres Gabriella

Létrehozva: 2018.07.12.

<p>A leghíresebb hazai popcsapat egykori énekesnője már annak is örül, hogy egy boltban kap munkát. Minden fillérre szüksége van lakáshitele törlesztéséhez. Pál Évát felőrölték a banki adósságai.</p>

Közértben, eladóként fog dolgozni a Neoton egykori énekesnője, Pál Éva, hogy fizetni tudja hitelének részleteit. Mint azt a múlt héten megírtuk, az évek során óriási tartozást halmozott fel, és ha nem tudja eladni a házát, akkor a bank elárverezi a feje fölül. Havi 170 ezer forintot kellene fizetnie 240 hónapon keresztül, amit nem tud vállalni. A bank az értékénél jóval alacsonyabb áron, 25 millióért verné dobra az ingatlant, Éva 36 millió forintért árulja, de már csak két hete van arra, hogy pénzzé tegye.

Azt mondja, a hitel kiváltása után a különbözetből vidéken kezdhetne új életet. Az énekesnő a Facebookon kért segítséget ismerőseitől, és az meg is ér­kezett: egy régi barátja felveszi eladónak a csepeli piacon működő közértjébe. A hajdani diszkósztárnak ebben van gyakorlata, mivel korábban két gyógynövényboltban is dolgozott. Azt tudja, hogy egykori zenésztársaira nem igazán számíthat, hiszen annak idején botrányos körülmények között váltak el útjaik. Sérelmeit máig nem felejti. 

– Nem ilyen munkára gondoltam, de egy éve hiába próbáltam visszatérni a szakmába – mondta a Borsnak keserűen az énekesnő. – De most abban a helyzetben vagyok, hogy ennek is örülök. Heti 2-3 alkalommal 3-4 órát fogok besegíteni az ismerősöm közértjében. Nikiéké a bolt, aki úgymond a fogadott lányom, benne megbízom, miután ketten vittünk két gyógynövényboltot is annak idején a körúton. Annak a lehetőségnek azért lett vége, mert elhunyt a tulaj, nekem sajnos egy összegben akkor sem volt annyi tartalékom, hogy megvegyem.

Az énekesnő akkor ismerte meg segítőjét, amikor az még középiskolás volt.

– Egy iskolai ünnepségen tűnt fel, csodálatosan énekelt. Azonnal felkerestem, azt javasoltam neki, semmi esetre se hagyja abba. Egy évig ingyen tanítottam énekelni. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. Kapott felkéréseket, odaadtam neki a fellépőruháimat is. Közben megismerkedett egy fiúval, azóta gyerekei születtek, és máig jó viszonyban vagyunk. Akkor én segítettem neki, most ő húz ki a bajból. 

Csepregi szerint színpadon a helye

Volt zenekari társa, Csepregi Éva az egykori konfliktusok ellenére is nagyra tartja Pál Évát, aki még dolgozhat a szakmájában.

A ré­gi botrányok miatt azonban Éva a Neoton Família Sztárjai formációban biztosan nem énekelhet.

– Szomorúan hallom, hogy Évinek egyelőre nincs énekesi felkérése. Nagyon szép a hangja még ma is, én szeretném, ha még énekelne. Hiszek abban, hogy még fog ebben a szakmában dolgozni – mondta a Borsnak Csepregi Éva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel