Celeb

Kovi cserben hagyta a magyar nőket

Bors

Létrehozva: 2017.05.19.

Forrás: Móricz István

Orális szexre oktatná a magyar lányokat – jelentette be a Magyar Narancsnak adott interjúban Kovács István, azaz Kovi. A hírre természetesen a teljes hazai sajtó felkapta a fejét, azonban kiderült, hogy hamar lelohadt a leghíresebb magyar pornóproducer lelkesedése, ötletéből nem lesz valóság. 

– Az ötletet csak példaként említettem meg az interjúban. A backup, azaz „bekap” tanfolyam lett volna, nem „szopótanfolyam”! Az eredeti terv szerint hétvégenként, kis csoportokban tarthattuk volna az oktatást, és nem csak egy színésznő, szexuálpszichológus is segített volna a lányoknak tökéletesíteni a technikát – mondta lapunknak Kovi, hozzátéve: semmit nem tett, hogy az ötlet megvalósuljon. 

Csípős

Nem irigylem a honleányainkat: Kovi segítsége nélkül, tudatlanul botorkálnak az orális szex művészetének átláthatatlan útvesztőjében. Győrik L. Ferenc

– Két éve nem forgatok, teljesen mással foglalkozom már. Egészségtudatos életet élek, amivel negyvenhét kilót fogytam eddig, és abban segítek másoknak, hogyan csinálhatják ezt utánam úgy, hogy közben nem kell lemondaniuk az ételek élvezetéről – mondta.

Kovinak egy másik nagyralátó terve is füstbe menni látszik:  pornóforgatásokra vitt volna turistákat, és bár az ötletet számos utazási irodának elküldte, egy jelentkező sem akadt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt