Celeb

Kovács Katinak énekel szülővárosa

T. T.

Létrehozva: 2015.06.12.

Kórusversenyt szerveznek Egerben Kovács Kati tiszteletére. A különleges felkérés részleteiről maga az énekesnő mesélt.

Talán nincs is nagyobb elismerés egy művész számára, mint hogy ötvenéves pályafutását egy egész város ünnepli. Ebben a különleges élményben van része Kovács Katinak, akinek saját dalversenyt rendezett szülővárosa, Eger. A kizárólag kórusok versenyén Kati ugyan nem ül a zsűri székébe, csak díszvendég lesz, mégis hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy ötven év után egy fiatal generáció dúdolja dalait.

– Először el sem akartam hinni, aztán óriási büszkeséggel töltött el a felkérés, de azt hiszem, a családom még inkább örül neki – szerénykedett a művésznő, akinek szülővárosában gyermekkori emlékei is felelevenedtek.

– A felkérés által még mindig úgy érzem, mintha egri lennék. Valahol „a város jó tanulójának” is érzem magam, akit kitüntetnek az elért eredményeiért – mosolygott Kati. A fiatal kóristák versenyén kizárólag a táncdalfesztiválok sikeres énekesnőjének dalaival lehet készülni, természetesen feldolgozott változatokkal is.

– A fiatalok jobban kedvelik a poposabb, rockosabb felvételeket, a modern ízlésre formált dalaimat. A hangszeres kíséretre külön kíváncsi vagyok, mert meghangszerelni egy slágert sokkal bonyolultabb, mint elénekelni – magyarázta az énekesnő, aki izgatottan várja a tehetségeket.

– Ha az édesanyám az első kudarc után nem biztat, akkor most nem lennék énekesnő. Fontos, hogy soha ne adjuk fel, és ha hibát is vétünk előadás közben, ne végzetes dolognak fogjuk fel azt. És mindig figyeljünk a verseny humoros oldalára is, mert a humor az életünk egyik legfontosabb része, sok nehézségen átsegít.

Kedvenc dalok

A Bors megkérdezte, hogy Kovács Kati melyik dalokat hallaná legszívesebben.

– Elsősorban azokat, amelyeket kifejezetten nekem írtak. Az Isten hozzád vagy az Újra otthon, mind Egerről szólnak, az első iskolámról, a Tanár úrról. Különösen közel áll hozzám Vangelis 1492, a Paradicsom meghódítása című dalának átirata, melynek a magyar szövegét én írtam, és maga Vangelis is gratulált hozzá – árulta el Kati, aki a verseny záróakkordjaként jubileumi nagykoncertet is ad a győztes vokálcsapattal együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”