Kovács Kati: Hiányoznak a halott pályatársak

„Ő a legeslegjobb”, „nem lesz több ilyen”, „imádom”, „csoda ez a nő” – és még sorolhatnánk, hogyan áradoztak Kovács Katiról a kulisszák mögött azok, akik a háttérben dolgoztak a műsor sikeréért. Népszerűsége semmit sem kopott az eltelt évtizedek alatt: a nézőtéren több mint tizenkétezren felállva ünnepelték. Teljesen érthető ez a rajongás a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő iránt. Valóban lenyűgöző személyiség.

– Nekünk többet jelent a táncdalfesztivál, mint egy átlagos hallgatónak, hiszen mi pályatársak voltunk, sok kollégával majdhogynem családtagok. Bizony, kicsit könnyes a szemünk, amikor ezeket a dalokat halljuk, főként ha más tolmácsolásában, mert tudjuk, az eredeti előadók már nem lehetnek itt – mondja Kovács Kati, majd elgondolkodva hozzáteszi: – De talán mégis. Talán mégis itt vannak akkor, amikor a dalaikat éneklik. Velünk vannak, hál’ istennek. Minket sokkal mélyebben érint ez a táncdalfesztiválos műsor, mint ahogy látszik. Furcsa érzés, amikor megszólal más hangján a dal. Látom Harangozó Terikét, Cserhátit, a többieket…

A Bors egyébként már kora délután bejutott az este hatkor kezdődő show helyszínére, az Arénába. A fiatalok, Muri Enikő, Tóth Vera, Ambrus Rita közös öltözőben készültek a fellépésre.

– Az első táncdalfesztiválok idején születtek a szüleim – meséli Enikő. – El nem tudom mondani, milyen csodás élmény itt lenni, olyan legendákkal egy színpadon állni, mint Kovács Kati, Soltész Rezső, Koós János. Harangozó Teri két dalát kaptam. A Sose fájjon a fejed!-et annyira imádom, ha rosszkedvem van, elkezdem dúdolni, és már mosolygok is. A másik a Mindenkinek van egy álma, amit anyukám sokszor énekelt nekem.

Tóth Vera felkészült a táncdalfesztiválokból, és zseniálisnak tartja a dalokat.

– Poór Pétertől Kovács Katin át, Mary Zsuzsiig, mind-mind csodás előadó. A Pillangót énekelem Szécsi Páltól és Cserhátitól az Árva fiút. A daloknak van közös pontja, Cserháti akkor énekelte az Árva fiút, amikor Szécsi öngyilkos lett. Neki énekelte.

Vera és Csonka András megszállott rajongóként a takarásból nézte végig a fesztivált, amikor éppen nem énekelt.

– Ez igazi ünnep, hiszen ez sajnos már egy letűnt korszak. Gyerekkoromban a kazettás magnót odatartottam a tévéhez, úgy vettem fel a táncdalfesztiválok döntőit – meséli Pici. – Az utolsót 1981-ben. Soha semmi nem lett azóta ekkora országos ügy, mint a táncdalfesztiválok, amiket egy ország nézett. Szerencsére sokan még itt vannak velünk, Kovács Kati, Poór Péter, Soltész Rezső, Dobos Attila, Koós János. Felemelő érzés hallgatni őket. A dalaik ötven év után is élnek, az emberek kívülről fújják. Tudom, mert sokat közülük több mint húsz éve énekelek.

Poór Péter pont olyan fiatalos mint ötven éve, fölötte nem járt el az idő.

– Pedig fáradt vagyok, külön öltözőt  kaptam, hogy tudjak pihenni, mert most volt sérvműtétem, majd tüdőgyulladásom, és még nem épültem fel teljesen – meséli.    

Közel 73 fellépője volt az estnek: 12 énekes,12 táncos, 2 konferanszié, Gálvölgyi János és Koltai Róbert, a karnagy Wolf Péter, 28-an képviselték az Óbudai Danubius Szimfonikus Zenekart, 18 fővel volt jelen a Stúdió 11, amely a táncdalfesztiválok első számú zenekara volt. Az elhangzott dalok kottáit – minimum harminc kiló – a Magyar Rádió kottatárából hozták ki, ötven éve ott porosodtak. Itt hangzottak el először eredeti hangszerelésben a dalok.