Celeb

Köszönet az éterből: Pásztor Anna babázik a karanténban

Bors

Létrehozva: 2020.05.01.

Pásztor Anna szerint a szülőkre is igazán nagy teher nehezedik ezekben a hetekben, hisz gyerekekről, idős szüleikről gondoskodnak a munka mellett. Az énekesnő is ezt teszi, de egyetlen nap pihenőt magának is kér.

Forrás: Végh István

Lassan két hónapja szólítanak meg minket hazánk legnagyobb sztárjai is, hogy maradjunk otthon a koronavírus-járvány ideje alatt. Bár a legfrissebb hírek szerint az ország több pontján kisebb enyhítéseket vezetnek be, ha  tehetjük, érdemes lakásunkban tartózkodnunk, ahogy a Petőfi Rádió Maradj otthon kampánya is hirdeti. A médiában elsőként vállalták fel, hogy több mint 50 neves előadóművésszel karöltve otthon maradásra buzdítsanak, s szórakoztassanak és segítség üzeneteikkel a mindennapi hősöket.

Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontembere nem csak művészként, de édesanyaként is átérzi a szülőkre nehezedő extra terheket.

– Minden elismerésem a frontvonalban harcolóké, az orvosoktól, a tanárokig, és persze a szülőké, akik a nap huszonnégy órájában helytállnak az életük minden területén. Hiszem azt, hogy ez az idő jó a gondolkodásra, az elmélyülésre és hogy ebből a járványból mindenki kicsit másként jön majd ki. Nekem elképesztő belső utazás, 20 év után végre mindenre marad időm, amit szeretnék. Rengeteget vagyok a babáimmal, együtt játszunk, tanulunk, miközben sportolok, jógázom és relaxálok – mesélte Anna, aki gőzerővel készül arra a pillanatra, amikor újra mehet a csapatával koncertezni, addig is közösségi oldalain tartja a közönségével a kapcsolatot.

– Hetente egyszer mozdulok ki itthonról, amikor kicsit magam vagyok és a rajongóimmal foglalkozom. Ilyenkor elmegyek Tóth Vera barátnőmék házába és ott a nyugalomban készítek videókat vagy válaszolok üzenetekere – tette hozzá Anna, akinek a dala többször felcsendül a Petőfi Rádióban.

Keretes: Freedie is segít

Fehérvári Gábor Alfréd szintén az otthonmaradást hirdeti, ahol csak teheti, például Fúj minket a szél című dalával, miközben a Heim Pál Gyermekkórház megsegítéséért is kampányol. A jóképű énekes két héttel ezelőtt, a karanténban ünnepelte 30. születésnapján.

– 30 éves lettem, de sejtettem, hogy nem ez lesz a lényeg... Mikor 20 éves lettem azt hittem majd minden más lesz, de attól még nem lettem felnőtt. A családi nyaraláson ugyanúgy csak annyi sört ihattam amennyit Apa engedett, nem amennyit szerettem volna.
Most 30 lettem és az ember elgondolkodik, mit értem el, merre tartok, mit szeretnék, esetlegesen mit kellett volna elérnem már... Aztán bevillan, hogy vannak ikonok akik 27 évesen sokkal több mindent elértek mint én, de itt hagyták a földet maguk után be nem tölthető űrt hagyva. 
Néhány emberben talán már én is hagytam nyomot, a következő 10-es pedig arról fog szólni, hogy az lehető legtöbb hasonló értéket képviselő emberben hagyjak nyomot, lehetőleg pozitívat – mesélte rajongóinak Freedie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók