Celeb

Koronás szépségre cseréli a TV2 Gombos Edinát?

Sz. B.

Létrehozva: 2015.08.21.

Úgy tűnik, nyugodtan élvezheti a kaliforniai napsütést Gombos Edina. Állítólag a TV2 Aktív műsorának producere, Hajdú Péter új műsorvezetőnek Kulcsár Edinát is castingolta.

Bármennyire is azt kommunikálta a TV2 korábban, hogy Gombos Edina nem véglegesen vált meg a csatornától, nagyon úgy tűnik, mára ők is felismerték, az Aktív háziasszonyát pótolni kell. Persze, Edina éppen szülési szabadságát tölti, akár még visszatérhet, de nem erre utal az a tény, hogy a házukat eladták és kislányukat, Mirandát amerikai iskolába tervezik beíratni.

Nem csoda, hogy ezen ellentmondásos információk után a TV2 úgy döntött, új embert keres az Aktívba. Információink szerint máris megkezdődött a casting, amin több embert is meghallgattak, többek között Osvárt Andreát és Kulcsár Edinát. Az Olaszországban és Amerikában is ismert színésznő nagyon jó választásnak tűnhet, hiszen az olaszoknál és itthon is rendszeresen vezet kisebb-nagyobb műsorokat, különféle rendezvényeket a háziasszony, ám úgy tudjuk, mégsem ő lett a befutó, hanem a világ második legszebb lánya, Kulcsár Edina.

A Bors megkereste Hajdú Pétert, akinek a cége az Aktívot gyártja, és azt kérdeztük tőle, hogy igaz-e az a pletyka, hogy azért nem a színésznőre esett a választás, mert magas gázsit kért.

– Valóban volt próbafelvétel a műsorvezetői posztra, de nem csak a két említett hölgy vett részt rajta, hanem többen. Még el sem jutottunk odáig, hogy bárkivel anyagiakról beszéljünk, hiszen a döntés a TV2 kezében van – nyilatkozta lapunknak Hajdú.

Ezután a két műsorvezetô- jelöltet is megkereste lapunk munkatársa. Erről nem szeretnék beszélni, mert végül nem egyeztünk... – harapta el a mondat végét Osvárt Andrea, aki nem tagadta, hogy jelentkezett a tévéhez. Ugyanígy volt Kulcsár Edina is, aki azonnal a munkatársához irányított minket, amikor felhívtuk.

– Mi erről nem beszélhetünk – fogalmazott a szépség sajtósa. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135630_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713297912
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez