Celeb

Kórházba került és elbukta a 10 milliós nyereményt A Konyhafőnök nagy esélyese

kbv

Létrehozva: 2016.11.03.

Egészségügyi okok miatt azonnal távoznia kellett az RTL Klubon látható A Konyhafőnök egyik nagy esélyesének, Meczker Tamásnak. Esélye sem volt arra, hogy folytassa a küzdelmet a tízmillió forintért és A Konyhafőnök címért, ugyanis szerdán az első feladat után rosszul lett. Szédült, gyengének érezte magát, de sokáig még a műsorkészítők előtt is próbálta titkolni, hogy beteg.

– Sajnos a forgatások alatt elkaptam egy vírust, és bár próbáltam titkolni, egyre rosszabbul lettem. Nem akartam mondani a stábnak, hogy beteg vagyok, émelygek és lázam van, mert versenyben szerettem volna maradni. A felvétel szünetében annyira rosszul lettem, hogy orvost hívott hozzám a stáb – mesélte lapunknak Tomi, akinek az orvos azt mondta, a folyadékveszteségtől legyengült a szervezete, és ha folytatja a műsort, még rosszabb állapotba kerülhet.

– A doktor azonnal kórházba küldött. Kénytelen voltam feladni a versenyt… Tudtam, hogy életveszélybe is kerülhetek, mert már napok óta alig fogyasztottam folyadékot – folytatta Tomi, akit rettentően megviseltek a történtek, zokogva búcsúzott a többiektől a szünetben. Tomi váratlan távozását egyébként úgy oldották meg a szerkesztők, hogy a szerdai nap második feladatának elején Vári Dávidot, a középdöntő első fordulójában kiesett játékost hozták vissza a konyhapult mögé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók