Celeb

Kórházba került a Story-gála után Lola

kbv

Létrehozva: 2015.02.10.

Lola már hőemelkedéssel indult a szombat esti Story-gálára, aztán annyira rosszul lett, hogy haza kellett mennie. Jelenleg kórházban van.

Bár rengeteget készült az impozáns estére, rettenetes emlék marad Lola számára a szombat esti Story-gála. Az énekesnő ugyanis súlyos tüdőgyulladással kórházba került, nem lehet tudni, meddig kell maradnia. Lola már a gála előtt is érezte, hogy valami nincs rendben, de arra, hogy ekkora a baj, nem gondolt. Jelenleg infúziót kap, így menedzsere, Bognár Tibi számolt be helyette a Borsnak az állapotáról.

– Lola már a parti előtt mondta, hogy hőemelkedése van, de sokat készült, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk. Egy-másfél óra múlva viszont hirtelen rosszabbra fordult az állapota, ezért a párja, Bence haza is vitte – magyarázta a menedzser. Bence egyébként egész nap Lola mellett volt, és tartotta benne a lelket. Lola, vagyis Korsós Judit láza addigra már 39,6 fokra szökött fel. Az éjszakát bőgve szenvedte végig, és mivel reggelre sem javult a helyzet, azonnal felkeresték az ügyeletes kórházat.

– A párja vitte be, és néhány vizsgálat után kiderült: Lolának tüdőgyulladása van. Decembertől rengeteget dolgoztunk, 2015 Lola számára a tízéves jubileumi esztendő, ezért nyári nagykoncertre készül. Valószínűleg kimerítette a munka, s a legyengült immunrendszerét könnyebben támadta meg a vírus – zárta Bognár Tibi, aki reméli, hogy mielőbb hazaengedik az énekesnőt a kórházból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók