Celeb

Kordának köszönhette Jimmy, hogy profi zenész lett

Bors

Létrehozva: 2019.01.23.

<p>Talán féltucatnyian vallják magukról, hogy ők fedezték fel Zámbó Jimmyt. Korda György nincs közöttük. Soha nem kérkedett vele, hogy a magyar könnyű­zene egyik legnagyobb csillaga neki köszönhette, hogy profi zenész lett.  </p>

A kilencvenes évek legsikeresebb előadójának döcögve indult a karrierje. A későbbi Király a legkisebb királyfiként próbálta bevenni a Kádár-kori popzene erős bástyáját, az Országos Rendező Iroda (ORI) komor Vörösmarty téri épületét, de ro­hamait rendre visszaverte a bizottság, nem kapta meg az előadó-művészi működési engedélyt, amely arra jogosította volna, hogy gázsiért léphessen fel. Helyzete mindaddig reménytelennek tűnt, míg a nagy előd, Korda György be nem került a bizottságba.

Gyuri bácsi emlékei szerint a 17 éves Jimmy addig soha nem látott módon magnetofont vitt magával a vizsgára, azzal kísérte magát. Ez nem volt szokás, mindenki zongorával adta elő a produkcióját. A bizottság tagjai kifogásolták, hogy nem hangszerrel érkezett vizsgázni, sőt azt is, hogy szokatlan a külseje. A befutott énekes azonban rögtön meglátta a tehetséget a fiatal pályatársban.

– Anno, az ORI-ban a vizsgabizottság elnöke voltam, és Jimmynek – akit akkor még nem ismertem – nem akarták megadni az előadói engedélyt. Ekkor felszólaltam, és azt mondtam, felállok és kimegyek, ha nem adják meg ennek a tehetséges embernek a lehetőséget! Így végül megkapta az engedélyt – idézte vissza a Borsnak az esetet Korda György. 

* * *

Hogy milyen viszonyban volt az engedély kiadása után Korda György és Zámbó Jimmy? Kiderül a cikk folytatásából, ami csütörtökön jelenik meg a Bors Az ismeretlen Jimmy című mellékletében. Keresse a Bors csütörtökön megjelenő számát, amiben három lap vár Önre egyszerre!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423618
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére