Celeb

Kora miatt nem rádiózik Komjáthy György

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.03.08.

<p>A Jézus szíve-templom klasszikus hangszere mellől csábították el a könnyűzene világába a Vasárnapi Koktél atyját. Komjáthy ma már egészsége miatt sem rádiózhat.</p>

Ha vasárnap, akkor Vasárnapi Koktél Komjáthy György vezetésével, aki hatvan éve, 1958-ban került a rádióhoz. Sebestyén János csábította el az orgona mellől. 

– Nehéz döntés volt, illetve nem is olyan nehéz – emlékezett a 85 éves rádióslegenda. – Jól orgonáltam, de mégis azt éreztem, nem lehetek igazán nagy művész, mert nem tudom átadni a közönségnek azt, amit csak a legnagyobbak tudnak. Szóval elfogadtam az ajánlatot, és bekopogtam a rádióban a személyzetishez.

A könnyűzenei osztályon tudta, nehéz fá­ba vágja a fejszéjét, mert a nyugati slágereket itthon szinte képtelenség volt beszerezni.

– Az akkori pártvezetők is tudták, csak akkor lehet jó a műsor, ha a korábban tiltott nyugati zenéket beengedik a Ma­gyar Rádióba. Hogy miként ju­tottam a felvé­te­lekhez? Ab­ban az időben működött már egy magnósklub a Fehérvári úton, ahol Keresztes Cintula és B. Tóth László a legújabb nyugati slágereket mutatták be a klubtagoknak. Tőlük nagy segítséget kaptam, később pedig külkereskedők, sportolók, kint dolgozó újságírók leptek meg a lemezekkel. 34 éven át szólt a Vasárnapi Koktél, de azt ne kérdezze meg, hány számot játszottunk le. 

A kollégái, B. Tóth, Rónai Egon vagy éppen Arató András szerint is Komjáthy György a magyar poptörténet, rocktörténet, beattörténet megkerülhetetlen alakja. Ez most is így van, amikor dübörög a retró. Adódik a kérdés: miért nem hallhatjuk manapság Komjáthyt a rádióban?

– Bár a zene és a zenélés frissen tartja a tudatot, azért be kell látnom, hogy sem a korom, sem pedig az egészségem már nem engedi, hogy leüljek a mikrofon elé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról