Koós János: Nagyobb sztár voltam, mint Elvis Presley

Hogy van? Miért fogja a karját?

Jól vagyok, csak ez a karom darabokban van. Klapka Gyuri barátom temetéséről mentünk haza, és otthon az ajtó előtt akkorát estem, hogy darabokra tört a bal vállam. Másfél éve. Három héttel ezelőtt megbotlottam, elestem. Megint itt ütöttem meg, ezért nem tudom felemelni. Azóta mindenki jön, szevasz Jani, és rávág egy akkorát… Ezért féltem.

1966, az első táncdalfesztivál. Ön ott volt.

Én már 1937-ben is ott voltam. Csak azért mondom, mert a jövő hónapban leszek 81 éves.

Gratulálok!

Köszönöm. Nem a táncdalfesztivállal indultam a szakmában, hanem 1960-ban, a Zeneakadémián. Nem akartam énekes lenni, isten őrizz! Oboista akartam lenni, a Zeneakadémiára jártam oboaszakra.

Nem akart énekelni?

Soha. Egyszer egy gólyabálon énekeltem viccből a Zeneakadé­mián, ami a második otthonom volt. Reggeltől estig ott voltam, szolfézs, zenetörténet, oboa, zongora, mindenféle óra. A gólyabálon rengetegen voltunk a nagyteremben, mondták, te mindig hülyéskedsz, énekelj valamit! Jó, akkor itt ez a Vico Torriani, van egy slágere, a Tu sei romantica. Elénekeltem, és akkor azt mondta ott Marton Frici: karácsonykor 24-én és 25-én két előadásod lesz. Akkor csak két helyen volt nívós előadás, a Zeneakadémián és az Erkelben. Kértem, hagyjon békén, én oboista akarok lenni, az Operaházban játszani. De két-két előadás, két helyen, Honthy Hannával, Bilicsi Tivadarral, Márkus Lászlóval. Nem érdekel, értse meg, engem Mozart, Puccini, Beethowen érdekel. De fizetünk is. Mennyit? Előadásonként kétszáz forintot. Jaj! Az 800 forint két nap alatt. A Pénzügyőr zenekarnál ezerkétszáz forint volt első oboistaként a havi fizetésem. Jó, akkor elvállalom. Olyan sikerem lett, hogy ömlöttek a felkérések. Nem a táncdalfesztiválon lettem ismert ember, hanem a Tessék választani! és hasonló műsorokban. Akkor már turnéztam külföldön, a Szovjetunióban.

De jött a táncdalfesztivál.

Ahol nem mondom, hogy rosszul szerepeltem. Volt olyan, amelyen két dalt énekeltem, az egyik minden díjat megnyert, akármerre jártam a világban, mindenhol énekeltem, és óriási siker volt. Dél-Afrikától a jeges Grönlandig.

Melyik volt ez a dal?

Ez volt a Kislány a zongoránál. És a mai napig is, akárhová megyek, Szerbiába, Szlovákiába, Erdélybe, siker. A Szovjetunióban velem ordították, hogy Gyévocska u rojále. Ott népszerűbb voltam, mint Elvis Presley Amerikában. Ott volt egy sokkal nagyobb slágerem. Ha ezt a dalt énekeltem, fölugrott tizenötezer ember a stadionban és velem énekelte ordítva: Ajjaj, tü csornüj pojezgy, zábra…

Ajaj fekete vonat, elvitted a páromat! Óriási!

Negyven éve járok a Rudas fürdőbe, de most egy pár évet kihagytam. Furcsa volt, hogy a kabinos, a jegyszedő más. Hol vannak a régiek? Elmentek nyugdíjba. Akkor megszólalt valaki: Zdrásztvúj, János! Ő nyitotta a kabint. Kérdem, te orosz vagy? Igen, és soha nem felejtem, amikor Moszkvában állva énekeltük az apukámmal a stadionban, hogy Ajjaj tü csornüj pojezgy. És elénekelte nekem ott, a Rudas fürdőben!

Hát, beleborzongok.

Csodálatos élmény, ilyet nem lehet megrendezni. Jó dolog volt a táncdalfesztivál. Sosem felejtem el, a 6-os villamoson utaztunk, és egyszer csak megállt két megálló, a Blaha Lujza tér és a Híradó mozi közt, ami a Dohány utca sarkán volt. Mindenki rohant előre, hogy mi van? A vezetőnek volt egy kis rádiója, mutatta, hogy csönd, mindjárt eredményhirdetés, kiderül, ki nyerte a fesztivált. Megvártuk, mindenki örült, mentünk tovább.

Jó, hogy visszakanyarodtunk a táncdalfesztiválhoz. Az elsőn, 66-ban, melyik dalt énekelte?

Annyi ember él a Földön. De volt fesztivál, ahol két dalt is énekeltem. Az egyikről azt mondta Szenes Iván: most írtam neked egy olyat, ha ezt egy nőnek elénekled, meg fog őrülni érted. Miért? Mert minden sora úgy kezdődik, hogy én. Hogy lehet egy nőt meghódítani azzal, hogy én?

Hogy?

Én, aki nála jártam. Én, aki rátaláltam. Én tudom, mennyit ér a szó, szerelem. Én, aki véle voltam, én, aki megcsókoltam, én soha nem feledem. Én, aki bíztam benne, úgy mint az életembe', én… Ilyen zseniális, hogy úgy vall szerelmet a nőnek a férfi, hogy minden sor úgy kezdődik, én.

Juj, minden nő magába szeretett?

Ha most éneklem, akkor is állva ordítják velem. Tízévesek is. Megtanulták a nagymamától. Ezen a fesztiválon énekeltem még egy dalt, a Kislány a zongoránált. Mindig Szenes Ivánnál, a házában ismertem meg a dalokat. Ő feküdt a kanapén gatyában, én a fotelemben, Lovas Robi pedig a zongoránál.

Tudja, hogy kiről szól a dal? Ki a kislány?

Szenes Iván kislánya, Andrea mindig beszaladt, akkor lehetett nyolc-kilencéves. Iván rászólt: menjél ki! Egyszer mondtam, miért zavarod ki, olyan aranyos, ahogy ütögeti a kis ujjaival a billentyűket. Olyan helyes ez a kislány a zongoránál. Akkor pattanhatott el a húr. Miután siker lett ez a dal, jött a következő fesztivál. Mondtam, Iván, a Kislány a zongoránált, hogy fogod überelni? Ne izgulj – nyugtatott –, kitalálunk valamit. Mit találsz ki, ennél jobb dalt soha többé nem tudsz írni. Erre odaszólt a Robinak: játssz egy rock and rollt! Robi azt mondta: nem vagyok teljesen őrült. Jó, ez lesz a címe. És folytatta: nem vagyok teljesen őrült, nincs szerencséd, nem megyek fejjel a falnak, bár szeretnéd. Így született.

Ne! Ezzel lett első 69-ben Késmárky Marika mellett.

Hát ekkora zseni volt Szenes. Közép-Európában, Magyarországon úgy kezdeni el egy dalt, hogy: Gumidominó? Vagy egy parti sakk? Ön talán Napóleon  vagy a perzsa sah? Mindig ezzel zárom a műsort, és az emberek éneklik velem. Óriási sláger volt, amit az egész ország üvöltött. Nem vagyok teljesen őrült, mert Napóleon vagyok. Csak most nem így fejezem be, hanem úgy, hogy ne zavarjátok a  császárt, mert én vagyok Bonaparte… és a közönség ordítja: Napóleon! Nem, Koós János. Meghajolok, és kimegyek.