Celeb

Koós János képtelen kimenni Bajor Imre sírjához

kbv

Létrehozva: 2015.08.07.

Kereken egy éve halt meg Bajor Imre. Az énekes egy év alatt sem tudta feldolgozni, hogy elvesztette az egyik legjobb barátját.

Ahova csak betette a lábát, vidámság töltötte meg a teret, mindenkihez volt egy-két jó szava, persze az is inkább egy pikírt poén formájában. Mégsem haragudott soha senki Bajor Imrére, a társaság középpontjára, aki egy éve már csak az égben nevettet. És bár hosszan tartó betegsége után, ahogy mondani szokás, neki már könnyebb, barátai és rokonai még mindig nem dolgozták fel a halálát.

– Én a temetésen, mint minden mástól, akit elvesztettem, elbúcsúztam Imitől. Az évfordulón sem mentem ki a temetőbe, mert azt gondolom, nem attól lehet csak valakire szeretettel gondolni, hogy a sírjához kimegyünk. Viszont így is mindennap velem van. A könyve ott hever az íróasztalomon, a fényképe ott lóg a falon – mondta Koós János, aki nem csak a színpadon volt Bajor Imre társa, Fülén a szabadidejüket is együtt töltötték.

Ha pedig Bajor nem a fülei kiskocsmában időzött, Kenesén, Heilig Gábor és Eszményi Viktória társaságában élvezte a Balatont, a jó ételeket és a zenét.

– Ez az első nyár Imi nélkül nagyon üres. Mind a mai napig hiányzik, és hiányozni is fog mindig. Még nem tudtam feldolgozni a halálát – mondta szinte elcsukló hangon Heilig Gábor.

Gálvölgyi János egy meglepő módját választotta a felejtésnek: a színész videóit nézi.

– Csak közhelyeket tudnék mondani – sóhajtott nagyot Gálvölgyi. – Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék Imrére. Szombatonként ismétlik a Pasikat, az összes részt megnézem, olyan, mintha még mindig élne. Úgy tartja a mondás, hogy akire mindig gondolnak az emberek, az örökké élni fog. Imre is örökké fog élni! – magyarázta a színésztárs.

Koós Fülén búcsúzott

Szürke kis kocsma áll a falu főutcáján, a falak sárgák, még abból az időből, amikor lehetett bent dohányozni. Tízfős társaság iszogat csendesen a teraszon, a sör és a bor is a régi. A poharak teli, csak egy árválkodik üresen Koós János mellett. Talán a múlt század óta nem változott itt semmi, csak egyvalami nem a régi már: a hangulat. Mégpedig azóta, mióta a társaság szíve, Bajor Imre egy éve itt hagyta a fülei Hársfa kocsmát, a törzshelyet, ahol Koóssal rendszeresen iszogatott.

Övé az üres pohár, az ő tiszteletére telik meg sörrel és borral a többi. Csütörtökön is miatta gyűlt össze a társaság. Bajor a fehérbort szerette, igaz, az utolsó időszakban már nemigen ivott, de a régi társasághoz, amikor tudott, lejárt. Még egy valaki hiányzott: Bajor özvegye, Ildikó, aki ugyan nem ivott a kocsmában, ő rendszerint csak akkor jelent már meg, amikor Imre sokáig elmaradt és haza kellett terelni a vacsoraasztalhoz. Ildikó egyébként azóta nem járt az ivónak még a közelében sem, mióta Imre elhunyt. Nincs miért idejönnie, a házat sem igen hagyja el.

– A poén volt az élete. A boltban kezdtünk, aztán itt kötöttünk ki, a kocsmában – mesélte Koós. A csendes megemlékezésen Imre nagy barátja anekdotázott szalonnasütésről, nyári nagy nevetésekről, strandolásról, közös kalandos fellépésekről. Egy üveg italt is hozott, Imréé volt a felbontatlan fehérbor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt