Celeb

Koncz Zsuzsa: Őrzöm a 89 centis copfomat

Bors

Létrehozva: 2019.05.07.

Az énekesnő öntudatosan bánik a divattal, a külsejével és a ruhákkal. Dalai és csodálatos hangja mellett stílusa is figyelmet érdemel.

Színpadi megjelenése mindig kifogástalan, letisztult, nőies és igen egyedi. Koncz Zsuzsa a saját ízlésére épít, és lényeges számára, hogy ne csak mutatósak, de viselhetőek is legyenek a ruhái.

– A legfontosabb, hogy a ruha szolgáljon engem és a dalokat, nem fordítva. A ruha ne korlátozzon a színpadon, hiszen számtalan más dolog van, amire figyelek, és az ne a ruha legyen. A privát ruhatáramat alapvetően magam alakítom a saját ízlésem szerint. A fellépőkosztümökkel kapcsolatos elképzeléseimet iparművész barátnőm segítségével szoktuk megvalósítani. Az egyszerű, de divatos ruhákat szeretem, azokat, amelyek nem hivalkodók. A klasszikus fazonok állnak közel hozzám, amiket igyekszem mindig egy-egy érdekes, nem odaillő kiegészítővel feldobni. Például Magyarországon én voltam az első énekesnő, aki szmokinghoz tornacipőt húzott, és úgy lépett színpadra – mondta el a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő az Előadóművészi Jogvédő Irodának adott interjúban.

De nem csak a ruhái teszik egyedivé Koncz Zsuzsát, legendásan hosszú hajára is sokan em­lékeznek. Szinte az egész országot sokkolta, mikor megvált az imázsához szorosan hozzátartozó, gyönyörű hosszú tincseitől.

– Távolról sem a figyelemfelkeltés volt a cél. Akkor már több mint harminc éve viseltem hosszú hajat, ami kétségtelen, hogy nagyon nőies és dekoratív, de a mindennapokban nem egyszerű bánni vele. Változtatni akartam. Előtte nem sokkal mértük meg, akkor 89 centiméter volt a hajam. A fonatokat azóta is őrzi egy barátnőm.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713020
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713020
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel