Celeb

Koncz Gábor az autóját Kojaknek köszönheti

A. T.

Létrehozva: 2018.02.11.

Éjszakánként bújt a nyalókás kopasz nyomozó bőrébe a színész. Nehéz időszak volt, de tudta, megéri.

Rendőr, kopasz és állandóan nyalókázik. Ezek alapján minden negyven feletti magyar tudja, hogy Kojakről beszélünk, még az is, aki soha egyetlen részt nem látott a nevével fémjelzett krimisorozatból. 

Az 1973 és 1978 között futó amerikai sorozatot a címszerepét alakító Telly Savalas tette kultikussá. Kiválasztása már csak azért is szerencsés volt, mert a színész ugyanúgy görög származású volt, mint az általa életre keltett figura, sőt sokáig angolul sem tudott. A nyalókázásnak egyébként meglehetősen prózai oka volt. A színész évekig láncdohányos volt, majd egy betegség kapcsán eldöntötte, végleg leszámol káros szenvedélyével. Ám a megszokott mozdulatok, az, hogy állandóan legyen valami a kezében, hiányzott neki, így pótcselekvésként nyalókázni kezdett, de a szivarozást és a rágózást sem vetette meg. Népszerűségéhez ezek a pótcselekvések nagyban hozzájárultak, ahogy laza stílusa is. Neki mindenki Picinyem” vagy épp Bébi volt.

– Szerintem inkább alvilági figurának nézek ki, mintsem rendőrnek, de gondoltam, belevágok, megnézem, mi jön ki a dologból. Arra készültem, hogy valahol lesz egy csavar, és kiderül, korrupt vagyok, de rá kellett jönnöm: nem, jó zsaru vagyok, a magam különcségeivel – nyilatkozta a sorozat fénykorában Savalas.

A krimiszéria sikere minden várakozást felülmúlt, és nemcsak a tengerentúlon, hanem a világ számos országában, köztük hazánkban is nézők milliót ültette le a televízió­képernyők elé. A honi sikerhez a jól megválasztott szinkronhangok is hozzájárultak. Savalasnak kezdetben Inke László kölcsönözte a hangját, majd a halála után Koncz Gábor vette át a feladatot.

– Miután Inke meghalt, hívtak, hogy van itt valamennyi rész, amit le kellene szinkronizálni, elvállalom-e. Nem szeretem a szinkront, kivéve Charles Bronson filmjeit, ő jó karakter, keveset beszél. Végül elvállaltam, de úgy, hogy nem találkozom más színésszel – vallotta be Koncz Gábor. – Rengeteg munkám volt, így az esti előadás után, éjszakánként szinkronizáltam. Időközben megszerettem ezt a figurát, és  a közönség is szerette. Mivel több mint kétszáz éj­szaka csináltam, vet­tem magamnak egy kocsit. Tudtam az elején, hogy minimális alvással, nehéz időszak vár rám, így áldoztam rá. Nekem megérte a dolog.

Magyar leleményesség

Kojak népszerűségét meglovagolva nyalókát neveztek el a róla, amely gömb alakú volt csokimázba forgatva. Jellegzetes pirosas színű csomagolópapírban árulták. A nyalánkságot 1997 óta lehet Kojak néven kapni, noha ez a típusú nyalóka sokkal régebbi, de annak idején más néven került forgalomba.

A sorozat története

A rendőrcsaládból származó Kojak hadnagy New York-i rendőr, aki úgy ismeri a várost – és annak alvilági figuráit – mint a saját tenyerét. Bátor, leleményes, lojális és a bűnözők sittre vágása érdekében minden követ megmozgat, még ha emiatt – na meg cinikus, olykor flegma stílusa miatt – időnként ő is bajba kerül. Leggyakrabban gyilkossági ügyekben nyomoz, de munkája során találkozik kábítószercsempészekkel, emberrablókkal és családi erőszak áldozataival is.

Bukott Kojak

Bármennyire is szerették a nézők Kojaket, azzal nem tudtak azonosulni, hogy nem Telly Savalas játssza a címszerepet. Ving Rhames szereplésével új részeket forgattak 2005-ben, de egy évad után a produkció befuccsolt.

Érdekességek

Telly az öccsével, George Savalasszal együtt játszott a Kojakben. George Fürtöst személyesítette meg. A sorozatban több, később nagy kar­riert befutott színész is feltűnt. Láthattuk New York utcáin Brian Dennehyt, Richard Gere-t, William Hurtöt, Hector Elizondót, Christopher Walkent, Leslie Nielsent, de Sylvester Stallonét is. a. tKojak egy Buick Century Regal típusú autóval járta a várost.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt