Celeb

Komoly betegséggel küzd Köllő Babett

Bors

Létrehozva: 2019.07.09.

Férje, András akár napokra elzárja a külvilág elől Babettet, ha látja kedvesén az idegkimerülés jeleit.

Komoly harcot vív a kimerültséggel Köllő Babett. A szorongás és a pánik bizony a mai rohanó világban senkit sem kímél, különösképpen az olyan intenzív és sokrétű életet élő művészeket, mint a színésznő. A luxusfeleség a tévében, a közösségi médiában, a színházban és anyaként is maximálisan igyekszik helytállni, de bizonyos időközönként a teste igen ko­moly jelzést küld arra, hogy ideje lenne megállni egy kicsit.

– Első alkalommal még évekkel ezelőtt egy boltban fogott el ez a nehezen leírható érzés. Éppen vettem egy kis ennivalót a családnak, ott álltam a sorban, és egyszer csak nem tudtam megszólalni. Ürességet éreztem, teljesen döntésképtelenné váltam, szinte megszólalni sem tudtam, csak sírni. A férjem vitt haza, „elzárt a világ elől”, kikapcsolta a telefonomat, és napokig csak aludtam egy enyhe nyugtatóval – osztotta meg Babett az első szoron­gásos rohamát a Borssal. A sztár a saját bevallása szerint terápia helyett inkább alternatív megoldásokat keres az időszakosan fellépő problémájára.

– Talán a legfontosabb feladatom, hogy megtaláljam a megfelelő „énidőmet” például a jógában. Régóta vágytam arra, hogy beinduljon az életem. Jött a Feleségek luxuskivitelben, majd sorra a tévéműsorok, miközben a színház ott maradt az életemben, sőt még fontosabb munkákat kapok. Hajlamos vagyok annyira túlvállalni magam, hogy nem veszem észre, kimerült az elem. Egy-egy nagyobb produkció után például, amikor egy feszített ritmusból visszatérek a csendesebb hétköznapokba. Nem úgy a férjem, András, aki már rögtön az első jeleknél figyelmeztet, hogy most meg kell állni. Persze én jó feleség módjára tiltakozni kezdek, pedig tudom, csak jót akar, és végül be­adom a derekamat – mesélte Babett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel