Celeb

Kollégái aggódnak Baló Györgyért

kbv

Létrehozva: 2019.01.09.

Súlyos betegség állhat Baló György váratlan bejelentése mögött, miszerint bizonytalan ideig eltűnik a képernyőről. A lépést jó előre eltervezte a legendás tévés, és kollégáit is felkészítette rá.

Az utóbbi időben döbbenetesen lefogyott, néha nehezen beszélt, mégis mindenkit megdöbbentett Baló György bejelentése. A tévés saját kérésére bizonytalan ideig nem lesz látható a műsora, a Magyarul Balóval, amit a hétfői adás végén maga jelentett be. Balót 2018 decem­berében kéthetes betegszabadsága alatt már helyettesíteni kellett. Akkor nem állt le a műsor, Rábai Balázs, Boros Kriszta és Kéri Barna felváltva vezette. Úgy tűnik, a visszavonulás hátterében most súlyosabb betegség áll. 

– Négyévnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük – mondta az adás végén a közismert tévés. Bár a bejelentés megdöbbentő és valóban aggodalomra ad okot, Baló bízik a visszatérésében, ugyanis a nézőktől így búcsúzott: viszontlátásra!

A Bors megtudta, valóban súlyos probléma áll a látszólag hirtelen döntés hátterében. A te­levíziós újságíró azonban mindent jó előre megfontolt. Barátainak és kollégáinak az adás előtt kétsoros e-mailt küldött, amelyben arra kérte őket, tartsák tiszteletben a döntését, hagyják pihenni, és ne nyilatkozzanak az állapotáról.

– Végére akar járni valaminek, ez az ő személyes döntése – mondta egy pályatárs, aki kérte, ne is faggassuk kollégájáról, akiért sokakkal együtt aggódik.

Az RTL Klub hírigazgatója, Kotroczó Róbert is szűkszavúan nyilatkozott. 

– Baló György jelenléte újság­író-kollégáim számára is meghatározó, munkájával az egész szakmának példát mutat és mértéket ad. Mindannyian bízunk mielőbbi felépülésében, és várjuk vissza – fogalmazott Kotroczó, aki a csatorna valamennyi dolgozója nevében is mielőbbi gyógyulást kíván a nagyszerű televíziós szakembernek.

Fél évszázad a pályán

A 71 éves, Prima Primissima díjas újságíró bölcsész diplomája megszerzése után azonnal az MTV Híradójánál kezdett dolgozni. Gyakornokból szerkesztő-műsorvezetővé küzdötte fel magát, 1975-től pedig külpolitikai szerkesztő volt. Dolgozott a Panoráma, a Hírháttér, a Stúdió és a Mozgó Világ című műsorokban is. Baló 1995-ben magánzó lett, 2000-ben visszatért anyacsatornájához, két évvel később kulturális igazgatóvá nevezték ki. Az MTV-től 2012 januárjában távozott. A Magyarul Balóval adásai 2015-ben kezdődtek az RTLII-n.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában