Celeb

Kollányi Zsuzsinak főzni sincs ideje az ikrek mellett

Bors

Létrehozva: 2018.12.19.

Forrás: YouTube

Augusztus elején adott életet ikerbabáinak Kollányi Zsuzsi, Bálint és Bence érkezése pedig - nyugodtan kijelenthetjük - alaposan átírta az énekesnő mindennapjait. Noha édesanyja családjában is sok volt az ikerterhesség, így szinte meg sem lepődött, amikor anno az ultrahangvizsgálaton kiderült, hogy két babája lesz, most bizony feladja neki a leckét a dupla anyaság.

"Amikor megkérdezte párom, mit fogok főzni karácsonyra, én is elcsodálkoztam, hogy az elmúlt négy hónapban nem volt fakanál a kezemben. Mert egy mosást bedobok a két pici mellett, meg ki is tudok teregetni, de főzni nem marad energiám" - mesélte Zsuzsi a Best magazinnak. Hozzátette: bizony párjával is le kellett mondani egy-két korábbi hagyományról.

"A közös fürdéseknek egy időre biztos vége. Imádtunk esténként együtt zuhanyozni, de amióta a fiúk megszülettek, erre nem volt példa. Ha valamelyikünknek sikerül eljutnia a fürdőbe, addig a másik vigyáz a kicsikre."

Noha az énekesnő nem parázik rá nagyon az anyaságra, sajnos már a szülés után akadtak komplikációk: Bence fiát ugyanis két naposan köldöksérvvel operálták, ráadásul egy másik kórházban - így az anyuka ingázhatott a két intézmény közt...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607813
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak