Celeb

Kollányi Zsuzsi anya lett

K. K.

Létrehozva: 2018.08.30.

Majka koncertjén, amelyen a rapper bejelentette Curtisszel való szakítását, Kollányi Zsuzsi csak virtuálisan volt jelen. Hogy miért? Nemrégiben életet adott első gyermekének.

Forrás: Végh István

Kollányi Zsuzsi május elején A Nagy Duett élő adásában jelentette be, hogy első gyerme­ké­­vel várandós. Az akkor öt hónapos kismama az adás után elárulta: régóta készült az anyaságra. 

– Mind az orvosok, mind a tes­tem által nagyon úgy fest, hogy várandós vagyok, nagyjából félidős, és akkor talán még nem árultam el túl sok mindent. A pá­rommal nagyon örülünk neki, szó is volt róla közöttünk tavaly arról, hogy szeretnénk gyermeket.

– Így, hogy életem szerelmétől vá­rok kisbabát, számomra életem egyik legszebb utazása ez az elmúlt pár hét, hónap, minden nőnek csak kívánni tudom ezt az érzést – mondta a kis­mama, akinek párja, Attila augusz­tus elején már a szülőszobából posztolt, tudatva a vi­lággal: megszületett a gyermekük, egy kisfiú. 

– Nagyon köszönjük mindenkinek a gratulációt, támogatást, szeretetet! Ennél nagyobb dolog tényleg nincs! Szenzációs dolog, amit csak átélni lehet – írta a közösségi oldalán az édesapa, akihez az újdonsült anyuka, Kollányi Zsuzsi is csatlakozott. 

– Köszönjük szépen mindenkinek a sok-sok kedves szót! Jó, hogy velünk osztoztok ebben a csodában! Kicsit fáradtan, de jól vagyunk – árulta el Majka zenésztársa.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713451510
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140931_auto_resized.jpg
life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713451510
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713451510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713451510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók