Celeb

Kölcsönből indította el vagyont érő magazinját Hugh Hefner

Bors

Létrehozva: 2017.10.04.

A Playboy alapítója annyi mindent zsúfolt 91 évébe, hogy az talán egy nemzedéknek is elég volna. A világháborút, válságokat és agyvérzést túlélő sajtómogul békésen szenderült végső nyugalomra.

Hugh Hefner neve összeforrt a szexi nyuszilányokkal, Playboy magazinnal, selyem pizsamákkal és kapitánysapkával, a fényűző Playboy-villával. Pedig 1953-ban, 27 éves korában az összespórolt hatszáz dollárjából és kölcsönből alapította meg né­hány társával a Playboy erotikus életmódmagazint. Bár a nyuszis lap a mai napig népszerű „olvasmány”, virágkorát az 1970-es években, a szexuális forradalom idején élte, ekkor havonta hétmillió példány fogyott belőle. A vállalkozás hamar kinőtte magát a Playboy Enterprises névre hallgató üzleti birodalommá. A csokornyakkendős nyuszilogót ruhákra, játékautókra nyomták, s számos licencmegállapodás köttetett. A márka értékét ma ötszázmillió dollárra – 133 milliárd forintra – becsülik.

Özvegye megtörte a csendet

Hugh Hefner harmadik felesége, Crystal Harris pár nappal a tragédia után vallott a People magazinnak érzéseiről.

– Összetört a szívem, még mindig nem hiszem el. Ő egy amerikai hős volt. Egy úttörő. Kedves és alázatos lélek, aki kitárta az életét és az otthonát a világnak. Hálás vagyok, ő adott nekem életet, célokat, megmutatta a helyes irányt. Sosem volt és sosem lesz még egy Hugh Hefner.

A Playboy Enterprisest 1971-ben regisztrálták a tőzsdén, majd 2011-ben 207 millió dollárért  – 55,5 milliárd forintért – felvásárolták, s zártkörű részvénytársasággá alakították. Mivel Hefner tagja volt a felvásárló befektető cégnek, így a hatalom egy része az ő kezében maradhatott. Megegyeztek, hogy tovább irányítja a magazint, a nyuszilányok ruhái felett is ő döntött, s persze busás részesedést kapott. 1971-ben egymillió dollárért – 265 millió forintért – megvásárolta a Playboy-villát, ahol a 29 szoba mellett saját állatkertje is volt. A kastéllyá minősített otthont Hefner végül tavaly névlegesen eladta, a Los Angeles-i ingatlanpiacon sosem látott magas áron, százmillió dollárért – 26,6 milliárd forintért – ruházta át a tu­lajdonjogot, azzal a feltétellel, hogy haláláig ott élhet. A 91 évesen elhunyt Playboy-pápa teljes vagyonát  43 millió dollárra – 11,4 milliárd forint – becsülték, s ebben nincs benne a villa ára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora