Celeb

Kökény Attila egymilliót fizethet

K. Sz.

Létrehozva: 2020.01.25.

A sztár ügyvédjén keresztül tagadja, hogy hamis török ruhákat értékesített volna. Védője szerint egyszerűen szerencsétlen szituációba keveredett.

Forrás: Bors

Egy közel hat éve tartó eljárás után egymillió forintos pénzbírságra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kökény Attilát. Az ügyészségi közlemény szerint az énekes ellen még 2017-ben, a Központi Nyomozó Főügyészség emelt vádat, miszerint 2014-ben nyolcvanezer forint készpénzt adott társainak, hogy a repülőtéren szolgálatot teljesítő pénzügyőrt azért vesztegessék meg, hogy a Törökországból hamis márkajelzésű ruházati termékekkel vámellenőrzésre jelentkező felesége poggyászait ne ellenőrizze.

A Bors felkereste Kökény Attilát, aki megköszönte a megkeresésünket, de személyesen nem kí­vánt nyilatkozni, hanem ügyvédjéhez irányította el lapunk munkatársát, aki klien­sé­vel egyeztetve szűkszavúan reagált a 
történtekre.

– Úgy fogalmaznánk, hogy egy szerencsétlen szituációba keveredett bele Attila az említett bűncselekménybe. A bíróság szerint ezen szituációnál fogva az ügyfelem megvalósított egy büntetőjogi tényállást, amiért már első fokon is elítélték egy alapos eljárás során. Attila már akkor elfogadta az ítéletet, nem is kért fellebbezést, vállalta a felelősséget – mesélte dr. Bölcskei Zsolt ügyvéd, aki arra is reagált, milyen csúsztatás ment végig a médiában Kökény esetével kapcsolatban.

– Leszögeznénk, hogy a ko­rábbi médiahírekkel ellentétben, Attila nem értékesített vagy húzott más formán hasznot hamis, Törökországban gyártott ruhákból, ez teljességgel hamis információ – fűzte hozzá az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról