Celeb

Klippremier a BorsOnline-on: Hallgassa meg elsőként Demeter Erik új dalát! videó

Bors

Létrehozva: 2020.03.27.

Hétfői Curtis-klippremierünk után most újabb exkluzív dallal kedveskedünk a BorsOnline olvasóinak: Demeter Erik Árnyék című dala (és klipje) ugyanis most kerül először bemutatásra.

Az énekes-gitáros Eriket tavaly tavasszal ismerhette meg a közönség: ekkor jelentette meg ugyanis első dalát és klipjét, amit aztán nyáron újabb követett. Zenéi nem csak a rádió- és tévénéző közönséget fogták meg, „Hol volt” című számának dalszövegét ugyanis még a Jászai Mari-díjas színész Kautzky Armand is előadta.

Új dalán, az Árnyékon a Soulwave zenekar énekes-dalszerzőjével, Fodor Mátéval dolgozott együtt Erik. „Máté zenei világa nagyon közel áll hozzám, sok mindenben hasonlítunk. Talán az egyik legfontosabb, hogy ő is gitáros-énekes, mit én, így tudja, milyen fontos nekem, hogy ez a hangszer megjelenjen a dalban. Az „Árnyék” egy picit eltér az előző két dalomtól. A „Mámor” és a „Hol volt” főként azt hangsúlyozta, hogy Demeter Erik nem csak egy szóló előadó, hanem egy zenekar is. Ez a dal viszont most egy picit nagyobb tempóval, több elektronikai megoldással készült a The Sign szintén gitáros-énekes frontemberének, Czinke Máténak a hangszerelési munkájával” – magyarázta a zenész, aki a klipforgatás részleteiről is elárult egyet s mást: 

"A mostani dalhoz egy fekete-fehér klipet találtunk ki, ahol táncosok jeélenlétével dobtuk fel a látványt. Érdekesség, hogy az egyik táncos lány a testvérem volt."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713518712
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713518712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713518712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”