Celeb

Kiskeró: a fiam érdekében válunk

uv

Létrehozva: 2018.02.02.

<p>Beadta a válókeresetet az Operettszínház művésze, aki lapunknak elárulta: valósággal retteg, hogy jó apja lesz-e a kis Ádámnak.</p>

Forrás: Végh István

Decemberben robbant a hír, hogy Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari mesébe illő története a végéhez ért, és az alig egyéves házasok útjai szétválnak.

A színész a Hot! magazinnak be­szélt arról, hogy be­adta a váló­keresetet, a Borsnak pedig el­mondta, azért döntött így, mert nem akarta, hogy kisfia boldogtalanságban nőjön fel. 

– Én azt szeretném, és az motivált leginkább a döntésemben, hogy Ádám mellett két boldog ember legyen. Még véletlenül sem szerettem volna olyan sorsra ítélni őt, hogy bár a szülei együtt vannak, boldogtalanok. Az ő szülei igenis legyenek egészséges, boldog emberek! – mondta Máté, aki tartott attól, mi lesz azután, hogy elhagyja a családi fészket.

– A legjobban Ádám miatt féltem, hiszen ha valaki szülő lesz, örök „rettegés” az élete, hogy mindent jól csináljon. Nem vele élek majd, vajon jó lesz-e így, de tudtam, hogy neki és nekünk is így a jobb – vélekedett a színész, aki nem szeretett volna szakításuk részleteibe belemenni.

– Nem titkosak a szakításunk okai, de mégsem szeretnénk ezt a nagy nyilvánosság előtt ecsetelni. Annamari csodálatos anya, és remélem, ha el­engedtük az ilyenkor természetes sérelmeket, a kisfiunk érdekében majd újra barátok lehetünk – fejtette ki véleményét Máté.

Megkerestük Dancs Annamarit is, de a színésznő azt mondta, nem kíván nyilatkozni válásuk ügyében.

Nem volt harmadik

Bár sokan úgy tudták, Kerényi Miklós Máté egy új szerelemért hagyta el a feleségét, a valóságban ez nem így történt. Kisfiuk négy hónapos volt, amikor a színész a szakítás mellett döntött, és csak hónapokkal később került a képbe az Operettszínház ifjú szubrettje, Kardffy Aisha, akivel azóta is egy párt alkot a válófélben lévő színész. Lapunknak még csak félve nyilatkozott a kapcsolatról. 

– Annyira friss ez az egész, hogy nem tudok még semmi konkrétat mondani. Jelen pillanatban Ádám és a vele való együtt létezés kialakítása élvez elsőbbséget – mondta Máté.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal