Celeb

Kirúgta Fannit VV Dennis és elment dolgozni

ozs

Létrehozva: 2016.01.13.

VV Dennis élete gyökeresen megváltozott az elmúlt hónapokban. A ValóVilág 7 rosszfiúja kidobta Tündérfalvi Fannit, elment dolgozni.

Különösen kezdődött, különösen is ért véget a VV Dennis és VV Fanni közös története.

– Örülök, hogy megszabadultam Fannitól. A villalét után még összeszokottak voltunk, hogy úgy mondjam. A nagy közös boldogság azonban csak az összezártságnak tudható be. Kijöttünk, együtt jártunk fellépni, de amikor ezek véget értek, megvolt az első összeveszés és véget vetettem a kapcsolatnak. Nem futok olyan nő után, aki üldözési má­niás, betegesen féltékeny, hu­szonegy évesen még maga sem tudja, mit akar az élettől. De miután szakítottunk, rájöttem, hogy ennek a kapcsolatnak nem is lett volna kinn jövője – ma­gyarázta Dennis, aki most szingli és a karrierjére koncentrál.

– Visszamentem dolgozni a ré­gi munkahelyemre, mert hétköznap nincsenek fellépések, szétunnám az agyam. Megint kéménytechnikusként dolgozom, egész jól fizet. Közben készül a muzsika, februárban napvilágot lát az első számom, Beteszem címmel, ami a szexről szól. Nagy sláger lesz – újságolta a VV7 rosszfiúja, aki a hiteles megjelenés kedvéért szétvarratta ma­gát.

– Az elmúlt huszonnyolc évem főbb momentumait tetováltattam magamra: édesanyámat, a csajok iránti vonzódásomat, a balesetemet, a védőangyalomat, egy kamerát, egy do­bókockát és a ValóVilág fináléját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132052_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes dolgot találtak egy moszkvai irodában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713261313
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133148_auto_resized.png
metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131193_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713261313
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131667_auto_resized.jpg
astronet.hu

Egyiptomi horoszkóp: melyik ősi istenség vezet az utadon?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői