Celeb

Kirúgása után ultimátumot kapott a köztévétől Jakupcsek

Bors

Létrehozva: 2016.02.19.

Karácsony előtt, éppen a Ridikül felvételei közben tudta meg, hogy az MTVA a jövőben nem kívánja folytatni a közös munkát. Néhány óra elteltével meggondolták magukat a tévénél, és ultimátumot kínáltak a műsorvezetőnek.

A műsorvezető elbocsátásának híre gyorsan szárnyra kapott, miután tavaly év végén éppen műsorfelvétel közben közölték Jakupcsekkel, hogy nem kívánják folytatni vele a közös munkát. A váratlan kirúgást azonban hamar megbánta a csatorna, tudta meg a Blikk. A több napos huzavonának állítólag az állt a hátterében, hogy a tévénél gyorsan rájöttek, mekkora hibát vétettek, és póbálták menteni a menthetőt, a maguk eszközeivel.

– Alig pár órával később Gabinak felajánlották, hogy semmissé teszik a felmondását. Egyszerűen fogalmazva, az MTVA vissza akarta csinálna azt a hibát, amit elkövetett. Valószínűleg akkor tudatosult bennük, hogy rossz ötlet volt Jakupcseket meneszteni, de legalábbis nagyon rossz módszert választottak a kirúgására – mondta a lapnak egy névtelen informátor.

– Jakupcsek ultimátumot kapott: vagy azonnal elfogadja, hogy semmissé nyilvánítják a kirúgását vagy mehet, amerre akar.

A műsorvezetőt nagyon kínos helyzetbe hozták, és miután szó nélkül elküldték, szerette volna megtudni, hogy pontosan mi történt. De arra nem volt lehetősége, hogy feltehesse kérdéseit bárkinek is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában