Celeb

Király Viktor: szívügyem a szívbeteg kisbabák támogatása

Bors

Létrehozva: 2019.11.29.

Karrierje csúcsán van Király Viktor énekes, harmonikus párkapcsolatban él menyasszonyával, Virág Anitával. Nem is lehetne ennél boldogabb! Készül nagy koncertjére, melyet az Akváriumban tart My name is Viktor címmel december 7-én. Ám nem csupán az éneklés és a szerelem, hanem a jótékonyság is fontos számára. Idén adventkor a szívbeteg kisbabák ügyét karolta fel.

– Mióta az ikertestvérem édesapa lett, méginkább megérintenek a kisbabákkal, gyermekekkel kapcsolatos dolgok, események. A szívbeteg kisbabák ügye az én szívügyemmé is vált! Boldogan vállaltam a feladatot, mikor a Fiatal Családosok Klubja felkért, álljak az ügy mellé és támogassuk közösen, karöltve ezeket a babákat. A vásáron hangulatos koncerttel is várom majd a délután folyamán a családokat! – mondta el Viktor, aki amellett, hogy a Simply Red előtt is énekelt, nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet.

A hazai családszervezetek advent első vasárnapján várják a családokat hagyományos adventi vásárukon. A jótékonysági eseményt idén már negyedik alkalommal rendezik meg, ezúttal a MOM Sport Rendezvényközpontban. Idén a szívbeteg kisbabákat támogatja a jótékonysági akció.

A színes programok garantált kikapcsolódást jelentenek majd kicsik és nagyok számára is, emellett pedig szebbnél-szebb karácsonyi ajándékot, díszt, kézműves terméket lehet majd vásárolni. A befolyt összeg pedig a szívbeteg kisbabákat támogató Okkal dobban Alapítványhoz kerül majd és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának vásárolnak belőle nyitott inkubátort, vagy inkubátorokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel