Celeb

Király Viktor döntött: a hazai karriert választja

Bors

Létrehozva: 2018.07.09.

Az énekes belátta, hogy nem tud egyszerre két helyen lenni, így az amerikai helyett, végül az itthoni sikereket választotta, időközben pedig a szerelem is rátalált.

Egy ország szorított a Megasztár 4 győztesének, Király Viktornak, amikor az amerikai The Voice-ban, Gwen Stefani mentoráltjaként is megmérettette magát, és bár nem jutott a finishbe, számos kapu megnyílt a fiatal énekes előtt, aki ezután egyenesen a világhírnév felé haladt. Még le sem jött a színpadról, és már kinti felkérések sorával bombázták, de közben az itthoni közönségét sem akarta cserbenhagyni, így sokáig ingázott New York és Budapest között. Kétlaki életre rendezkedett be, és kéthetente a tengerentúlon is építette a karrierjét, de három év után most úgy tűnik, inkább itthon szeretne érvényesülni. A Bors a Budapest Dal 2018 kapcsán találkozott az énekessel, aki miközben saját dalát hallhatta a margitszigeti zenélő szökőkútnál, őszintén mesélt a zenéről és a szerelemről is.

– Az az igazság, hogy ahhoz, hogy kint befusson az ember, ahhoz kint kell lenni. De engem sok minden ide köt, Magyarországra. Hálás vagyok az itthoni közönségemnek a sok szeretetért és a hazai lehetőségekért. Jól érzem itt magam, ami persze ez nem azt jelenti, hogy becsuktam az ajtót külföld előtt, várom és élek is a lehetőségekkel, amik megtalálnak, de most a hazai karrieremre koncentrálok inkább – mondta az énekes, akit családja és a munkája mellett, már szerelem is haza köti. Majd egy éve boldog párkapcsolatban él, és már össze is költözött modell barátnőjével, Virág Anitával.

– Nagyon jól megvagyunk Anitával. Azt hiszem megtaláltam benne mindent, amit kerestem, de nem szeretek előre tervezni, mert ért már csalódás. Szeretem megélni a pillanatokat, a jelent, és most pontosan ezt teszem – mondta Viktor, akit kipihenve a vasárnapi Miss World Hungary-s fellépését, legközelebb Hajdúszoboszlón hallhatnak rajongói.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483316
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483316
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók