Celeb

Király Linda: Szívesen randiznék!

uv

Létrehozva: 2020.02.19.

Az énekesnô 34 kilót fogyott, és lassan nyitott a szerelemre. A Borsnak bevallotta: egy férfin a külcsín egyáltalán nem érdekli, csakis a jelleme.

Egy éve már, hogy Király Linda eldöntötte, meg akar gyógyulni, le akar fogyni, egészsége érdekében pedig egy teljesen új, sportos, diétás életmódra vált. Ehhez azonban súlyos döntéseket hozott, például hogy tíz év után szakított párjával, Zsomborral. Az énekesnő ugyanis úgy érezte,  terve csak úgy sikerülhet, ha kizárólag magára koncentrál. Elhatározása pedig hamar meghozta a gyümölcsét: a 34 kiló mínuszt és az életkedvet, amit az elmúlt években elveszített. Linda bomba formáját elnézve azt gondolnánk, férfiak tucatja ostromolja, ám lapunknak az énekesnő bevallotta: ez koránt sincs így. 

– Biztos közrejátszik, hogy egy időre nem a párkapcsolat, hanem saját magam és az egészségem lett a prioritás, de mostanra bármikor szívesen fogadom, ha kopogtat a szerelem. Abszolút nyitott vagyok, ami a szívügyeket illeti, de engem sosem bombáztak szerelmes levelek százaival a pasik. Pedig úgy érzem, nagyon közvetlen ember vagyok – árulta el a Borsnak az énekesnő, akit arról is kifaggattunk, milyen lenne számára az ideális partner. Kiderült, hogy Lindának egyáltalán nem fontos a külső, inkább a belső tulajdonságok érdeklik. Például, hogy egy férfi legyen kiegyensúlyozott és magabiztos. 

– Nagyon fontosnak tartom, hogy két ember ne egymásban keresse a másik felét, hanem külön-külön legyenek kerek egész emberek, és ez a két egész találkozzon, alakítson közös utat és támogassa egymást az életben. Számomra fontos, hogy kapcsolódjon a lelkünk a párommal, hogy jókat beszélgessünk, nagyokat nevessünk, külsőre azonban nincs elképzelésem, elvárásom. Ha valaki elhív, akinél azt érzem, ő olyasvalaki, akit lenne kedvem megismerni, akkor szívesen elmennék randizni – árulta el Linda. De amíg az úriember késlekedik, az énekesnő addig sem unatkozik. Testvéreire és barátnőire mindig számíthat, még egy elsőre magányosnak tűnő Valentin-napon is. 

– Viktor és Ben mindig, mindenben mellettem vannak. Bennel és a családjával naponta videócsetelünk, Viktorral pedig telefonálunk, találkozunk. Az öcsém mindent tud rólam, és annyira meghatott, hogy még a szerelmesek napján is áthívott magukhoz, hogy főzzünk együtt, nehogy egyedül legyek. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, hogy ilyen szeretet és törődés köt össze minket  – érzékenyült el egy pillanatra Linda, aki végül csajos estét tartott, és barátnőjével vacsorázott Valentin-napon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713407414
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713407414
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713407414
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713407414
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713407414
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről