Kiléptek apjuk árnyékából Gáspár Sándor gyerekei

A napokban Székesfehérváron volt a Perelj, Uram! című történelmi dráma bemutatója. Hogy érzi most magát?

Tudja, az utolsó hét mindig húzós. Ilyenkor már mindenki feszültebb az átlagosnál, de most, hogy túl vagyunk a premieren, fújhatunk egy keveset, juthat idő akár egy jó beszélgetésre is.

Akkor vágjunk bele! Színház vagy film?

Számomra nincs különbség a kettő között. Boldog vagyok, hogy főiskolás korom óta töretlenül foglalkoztatnak, használnak a rendezők, izgalmasabbnál izgalmasabb szerepekkel kínálnak meg. Persze van különbség a filmezés és a színházi előadások között. A mozi elkészül, a képek már nem változnak. Igaz, megértem már, hogy évekkel később egészen mást láttam a filmben, mint korábban. A színházban előadásról előadásra van lehetőség a korrekcióra, természetesen csakis a darab jobbítása érdekében.

Dráma vagy vígjáték?

A pályám során mindkettővel sokat találkozom. Szerencsére úgy alakult eddig, hogy nem volt időm ráunni egyik műfajra sem.

Számtalan szerepet játszik estéről estére. Budapesten és Székesfehérváron láthatja rendszeresen a közönség. Hogyan bírja az állandó ingázást?

Két otthonom van, a fővárosban és a Balatonon élek. Ismerve az előadások helyét és idejét, mindig attól függ, hol éjszakázom.

Szereptanulás és felejtés?

Még könnyen tanulok, nem okoz gondot a magolás és szerencsére nem nagyon felejtek. Azt vettem észre, ha egy szerepet már régen nem játszottam, de a darab még műsoron van, a szöveg a fejemben marad. Viszont ha leveszik, nem is értem, hogyan, azonnal elfelejtek min­den szót.

Gondolom, a legendás előadást, a Stílusgyakorlatot soha nem feledi…

Nem felejtem, de nem gondoltam volna, hogy közel harminc évig a színpadon marad. A Katona Jó-zsef Színházban öt év alatt kétszázszor, a Komédiumban legalább négyszáz alkalommal mutattuk be.

Mi volt a siker titka?

Talán, hogy jól olvastuk egymás gesztusait, egyfelé járt az agyunk, és ami akkor még nem volt szokás, a nagyérdeműt is bevettük a darabba. Ma ezt interaktív színháznak mondják. Rá­adásul mindhárman nagyon figyeltük a mindennapok eseményeit, amelyeket aztán a színpadon fel is használtunk. Szerintem ezért is maradhatott izgalmas ilyen hosszú ideig a darab, pedig két egyforma este nem létezett.

Tibor?

A testvéremmel, Tiborral összesen kétszer játszottunk együtt egy színpadon. A kezdet kezdetén a Vígszínházban, majd most, sok-sok év elteltével a Centrálban dolgozunk közösen. Különleges figyelmet, nagy alázatot követel a munka, mert nagyon nehéz kettéválasztani a színészetet és a testvéri szeretetet.

Na és a gyerekek?

Nagyon büszke vagyok mindkettőre. Katára, mert nagyon komoly feladatokban állja a sarat, bírja erővel ebben a gyönyörű, de nehéz szakmában. Külön öröm, hogy színésznőként (a most futó 200 elsô randi sorozat főszereplője –  a szerk.) is igényli és talán el is fogadja az apja véleményét. Gergely zenész lett, Péterfy Bori együttesében dobol már évek óta.

Mi szerepelne a bakancslistáján?

Semmi, mert nincsenek szerepálmaim. Nem tudom, és nem is szeretném tudni, mit hoz a jövő, csak abban bízom, hogy továbbra is érnek majd meglepetések, olyan felkérések, amelyeknek nem tudok ellenállni.