Celeb

Kihantolástól félti szülei hamvait Pál Éva

HG

Létrehozva: 2018.11.22.

<p>Svájcifrank-hitele miatt még mindig nehéz anyagi helyzetben van a Neo­ton egykori sztárja. Az énekes­nő azt reméli, talán részletekben rendezni tudja édesanyja és édesapja sírhelyének megváltását.</p>

Kihantolás fenyegeti Pál Éva szüleinek földi maradványait, ha az énekesnő hat hónapon belül nem tudja előteremteni a sírhelyek megváltásának díját. A Neoton egykori énekesnője kisebb idegsokkot kapott, amikor kézhez kapta a levelet, melyben értesítették: lejárt az édesanyja, és Kossuth-díjas feltaláló édesapja urnasírjának bérleti ideje, s csak pár hónapja van, hogy a kegyeleti hely utáni tartozását rendezze. Az énekesnő azért is van nagy bajban, mert még mindig svájci frank alapú hitele visszafizetésével küzd. 

– Teljesen kiborultam, amikor elolvastam a levelet. Szerintem sokan kaptak hasonlót. Főleg az üzleti ajánlat jellegű hangvétele ütött szíven. A levélben az állt, ha a lejárat után hat hónapon belül az újraváltás nem történik meg, akkor a sírhely kiüríthető és újraértékesíthető. Tudom, hogy ez csak nekem fontos, de mindkét szülőm, édesanyám és édesapám is ebben a sírban nyugszik, az­az nyugodna. Amikor megtudtam, hogy közel nyolcvanezer forintot kellene most kifizetnem, nagyon megrémültem. Hetvennyolcezer forint lenne az új sírhely tíz évre. A megújítás első részlete huszonegyezer, és csak akkor vagyok jogosult a részletfizetésre, ha ezt a részt rendezem. Utána havonta tízezer forintot kellene fizetnem fél évig. Rémületemben azt mondtam nekik, hogy inkább kiásom a földből őket, de ezt nem engedélyezték. 

Az énekesnő azért is kétségbeesett, mert tizenhárom évvel ezelőtt vett fel 10 millió forint jelzáloghitelt, mely a fia nevén van, s amely miatt az utóbbi hónapokban rendkívül nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Bankszámlájukat nemrég inkasszózták, azaz elvitték a pénzét, az énekesnőnek napi 1000 forintból kellett megélnie. Ezért tervezte nemrég a visszatérést, és ezért vállalt eladói munkát is a csepeli piacon. Tartozásai miatt pár hete még úgy volt, elárverezik a feje fölül a csepeli házat. Szerencsére sikerült haladékot kérnie a banktól, most arra vár, elfogadják-e az újabb törlesztési ajánlatukat. A felvett tízmilliós hitelből már kilencet visszafizettek, de hiába vonták fia fizetésének felét, még mindig 19 milliót követel a bank.

Tízévente lejár

A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama nem lehet kevesebb, mint a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított huszonöt év, sírbolt (kripta) esetén hatvan év, urnafülke és urnasírhely esetén tíz év, de lehetőség van a lejárat után meghosszabbításra, újraváltásra. A lejárt használati idejű temetési helyek kiürítéséről a temető tulajdonosa, üzemeltetője gondoskodik.

Ha a lejárt használati idejű temetési helyen lévő maradványokat az elhunyt hozzátartozója máshol kívánja eltemetni, erről a kiürítésre megjelölt időpontig kell gondoskodnia. Ennek hiányában a maradványokat (az urnákat) a kiürítésre megjelölt időpontot követő hat hónap elteltével – a járási népegészségügyi intézet képviselőjének jelenlétében – közös sírhelyben kell elhelyezni, illetve a hamvak az arra kijelölt helyen szétszórhatók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról