Nagyot robbant tegnap a bomba: Nótár Mary állapotos. Az énekesnő több fórumon is arról számolt be, hogy néhány héttel ezelőtt áldott állapotba került.
Az énekesnő a Blikknek adott nyilatkozata szerint még csak öthetes terhes, de már nem bírta magában tartani, hogy a háza fölött elrepült a gólya. Vagyis állítólag a csecsemő érkezését úgy jelezte, hogy összehívta a családját – és egy filmből vett ötlettel –, egy kicsi babacipővel jelezte a család felé, hogy áldott állapotba került.
A gólyahír nemcsak a rajongóit, hanem a saját menedzsmentjét is váratlanul érte, miután arról ők is csak a sajtóból értesültek. Mint közben kiderült, lehet, hogy nem maradtunk le semmiről, mivel a pletykák szerint Mary terhessége nem is olyan biztos. Az énekesnő közvetlen környezetében ugyanis nem hallottak arról, hogy a közeljövőben Mary családot alapít.
– Az utóbbi időben tőlünk függetlenül zajlottak Nótár Mary körül a történések. Nincs rálátásunk, sem befolyásunk, így kommentálni sem tudjuk az eseményeket – nyilatkozta a Borsnak Lakatos Róbert, az énekesnő menedzsere, akinél Mary újonnan alkalmazott sajtósa sem tud többet a terhességről. Vagyis az a Kiss Zsuzsanna, aki a terhesség bejelentéséhez asszisztált, majd alig pár napos együttműködés után felmondott korábbi ügyfelének. Úgy tudjuk, Nótár Mary nem volt együttműködő, amikor Kiss egy másik vizsgálattal szerette volna megerősíteni a baba érkezését, mert olyan híreket kapott, hogy Mary talán nem is állapotos. Megkerestük Kiss Zsuzsannát, aki elmondta, azért mondott fel, mert nem akarta kockára tenni szakmai hitelét.
A legilletékesebbtől, Marytől vártunk választ a sokakban felmerülő kérdésekre, az énekesnőt azonban két napja képtelenség elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.