Celeb

Kibeszélte Bochkor szextitkait Várkonyi Andi

GYLF

Létrehozva: 2016.09.16.

<p>Egy éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy Várkonyi Andrea egyszer énekelve, táncolva mesél majd az intim dolgairól – most ez is megtörtént.</p>

Jól áll az új stílus Várkonyi Andreának, akinek alig fél év alatt sikerült levetkőznie a merev, megfontolt „híradós” szerepet, s ma már egy önfeledt, mosolygós és pimasz televíziósként építgeti karrierjét a Fem3 Micsoda nők! című talkshow-ban. A napokban Kasza Tibi vendége volt, a Kasza konyha című élő internetes főzőműsorban mutatta meg tudományát. Nos, ez nem csak a főzésben merült ki. – Azt mondja a Gábor, hogy a felvilágosítást ugyan nem ő végezte… – kezdte Kasza, amit Andi ekképp szakított félbe: „…hát még szép…”

…, de az igazán nagy titkokat, a Kámaszútra legsötétebb bugyrait azt ő mutatta meg neked – fejezte be mondatát a vendéglátó.

Ez úgy van, hogy egy nő, ha elég okos, mindig elhiteti azzal a férfivel, akivel van, hogy ő ilyet még nem látott, amit most vele – magyarázta Andi, miközben nagyokat nevetett.

Neee, Gabi, Gabi, védd meg magad, ez nagyon kellemetlen! Tehát azt mondják, hogy te a kis saját szubjektív világodban létezel, amiben el van hitetve, hogy te nagyon rendben vagy…

…ettől még lehet, hogy rendben van, csak nem jelenti azt, hogy úgy nem volt más is rendben! – emlékezett meg a múltbéli hódításairól a Fem3 műsorvezetője.

Várkonyi Andrea a közelmúltban épp a Borsnak adott interjújában árulta el, mostantól végre ő is bátran beszél majd, és gyakran emlegetni fogja Bochkort is.

Ha a beszélgetés úgy hozza, nem fogom visszafogni magam. El is mondtam neki, hogy: „ugye, tudod, hogy mostantól én is fogok beszélni rólad?!” Merthogy ő a rádióban gyakran kibeszéli az életünket – mondta nevetve.

Megkerestük Andit, hogy kiderítsük, hogyan viselte párja ezt a verbális gyomrost, ami a férfiasságát találta telibe.

Furcsa lenne, ha egy olyan férfival élnék együtt tíz éve, aki nem szereti a humoromat – reagált kérdésünkre Andrea.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók