Nemcsak színészi, de spirituális képességei is legendásak Bordán Irénnek. Az Új Színház színésznője nem egy szerepére meditációval készült, mivel hite szerint ő már élt az adott karakter bőrében.
– Bizonyos szerepekkel nem véletlenül találjuk meg egymást, mivel én már voltam korábban az a karakter. A meditációval rá tudok érezni arra, hogy az általam megformált szereplőnek mi lehetett a neve vagy mikor születhetett, milyen életet élhetett. Sok minden gyűlik össze a lélekben, igen nagy bennünk a közlési vágy. A Zserbótangó-beli házmester karakteremet az egyik legközelebbi barátnőmről mintáztam: sokszor mondta nekem, hogy kolléganők lehetnénk – mesélte Irén, aki már igen fiatalon megismerkedett a különleges képességével.
– Már gyerekként éreztem, hogy nekem nem csak öt érzékszervem van. Sokszor féltem, hogy bolondnak néznek a társaim, amiért energiaérzékeny voltam, és nem szerettem bizonyos helyeken vagy emberek mellett állni. Amikor kiutaztam Amerikába, ott még jobban megismerkedtem a spirituális világgal, két és fél év alatt diplomát kaptam polaritás és energiaterápiából. Csak barátokat, családtagokat és a körülöttünk élő jószágokat gyógyítom. Larchmondban a várandós szomszédnőm nem tudta jobbra fordítani a nyakát. Kézrátétellel kezeltem, kis idő múlva meg is tudta mozdítani. 1 óra múlva viszont én nem tudtam forgatni a fejemet. Felhívtam a mesteremet, aki szerint ez sámánizmus, vagyis én itt csak a közvetítő szerepét töltöttem be, a gyógyítást az univerzum végezte el.
57 filmszerep és számtalan színházi bemutató áll Bordán Irén mögött. Fő- és karakterszerepekben is egyaránt bizonyított, kora szexszimbólumaként számtalan férfi rajongója volt, ám 1981-ben az Egyesült Államokba költözött a férjével.
– Profi színésznőként is képeztem magam Amerikában, miközben játszottam a Broadway-en a Sirályt. A híres Lee Strasberg Stúdióba jártam, ahol Sandra Seacat és Susan Batson tanított, aki olyan világsztárok színészmestere volt, mint Nicole Kidman, Tom Cruise vagy Denzel Washington. Amikor a fiam, Phillip 15 éves volt, nehezen viselte a válásomat az édesapjával, így jobbnak láttam, ha visszajövünk Magyarországra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.