Galambos Lajos pere szerdán kerdődik, mint ismert a mulatós zenészt 2015. szeptemberében helyezték előzetes letartóztatásba, miután a nyomozóhatóság szerint Lajcsi és társai több mint ötvenmillió forintos értékben áramot, vizet és gázt loptak, sőt két ellenőrt is megvesztegettek.
Az elmúlt időszakban a művész mindent elkövetett, hogy bizonyítsa igazát, reményei szerint a tárgyaláson bebizonyosodik az ártatlansága. Lagzi Lajcsi szerdán ügyvédeivel jelent meg a bíróságon, és kijelentette, hogy nem kérvényezi a zárt tárgyalást, vagyis a sajtó is helyet foglalhat a teremben a tárgyalás során.
"Nevetséges lenne, hogy időről időre találkozunk, amikor számomra fontos, máskor meg nem. Nem kívánom a sajtó munkáját korlátozni" - jelentette ki a bíróság folyosóján.
Újságírói kérdésre Lajcsi elmondta:
"Nem tartunk ott, hogy koncepciós pernek nevezzük, de tény, hogy egy koncepció alapján folyt a nyomozás" - tette hozzá a művész.
Az első tárgyalási napot azonnal elhalasztották, a másodrendű vádlott, Galambos Boglárka betegség miatt orvosi igazolással nem jelent meg, ezért a bíró elnapolta az első tárgyalást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.