Celeb

Két válás után ilyen ember lett Janza Kata 

Fái

Létrehozva: 2016.06.25.

Két házasság, két gyerek, két válás után se veled, se nélküled kapcsolatban él fiatal kollégájával Janza Kata. Úgy érzi, éveket tékozolt el az életéből, azt is elárulta, hogy mire.

Átvette a várandós Liptai Claudia szerepét a Vidám kísértetben. Jól emlékszem, hogy régi barátnők?

Igen! Egyidősek vagyunk, Goór Nagy Mária Színitanodájában ismertük meg egymást. Már ott nagy barátnők voltunk. Amikor közel egy időben szültünk – Claudia Pankát, én Samut –, akkor össze is jártunk. Mostanság nem nagyon van időnk egymásra, de nemrég Bereczki Zoli negyvenedik szülinapi partiján találkoztunk.

Ezzel a vígjátékkal betette a lábát a Játékszínbe, hogy érzi ott magát?

Régi vágyam volt, nagy rajongója vagyok a színháznak. Itt játszik Nagy Sanyi, aki a legjobb barátom, minden premierjén itt voltam. Fantasztikus az itteni légkör. Mint egy gyerek, úgy vágytam rá, hogy bekerülhessek a színészek közé. Erre tessék, egyszer csak összejött! És itt csak próza van, sehol nem jön egy dal! Ez nekem komoly kihívás volt. Ahogy az is, hogy egyenrangú partnerként játsszak Gálvölgyi Jánossal, Hernádi Jucival, Pásztor Erzsivel. Aztán a színpadon volt egy pillanat, amikor civilként ránéztem Jánosra, és azt kérdeztem ma­gamtól: én tényleg itt vagyok? Onnantól simán ment minden. Ők is örültek nekem, szeretettel fogadtak, jó hangulat volt. Erre is büszke vagyok. Mindenkitől kaptam egy kis ajándékot a beállásra. Kis leveleket írtak, nagy becsben tartom őket. Volt bennem izgalom, de már nevetek, nagyon élvezem, szeretem.

Liptaitól kapott premierajándékot? 

Igen, megörököltem Claudia papucsát. Azóta hordom! Még Bereczki Zoli születésnapján adta oda. 

A darab premierjén a színészek meséltek a saját életükből hátborzongató szellemes történeteket. Önnek is van ilyen?

Voltam egyszer egy szellemidéző szeánszon, ahol a dédimamimmal beszélgettem. A mai napig hátborzongató érzés tölt el, ha rágondolok. Teszteltem a médiumot, olyan kérdéseket tettem fel, amelyekre csak mi tudhatjuk a választ. Megrázó élmény volt. Nem tudom, hogy mennyi volt belőle a szemfényvesztés, mert amit a jövőmről mondott, abból semmi sem lett igaz. Azóta nem kísértem a sorsot, de egyszer ki kellett próbálni.

Térjünk át az idegösszeomlásra.

Pályám egyik kiemelkedő momentuma a Nők az összeomlás szélén című darab. Rengeteg pozitív kritikát kaptam, jólesett. Egyikük azt írta: tessék adni Janza Katának szerepet, és kiderül, milyen színésznő. Ebben a darabban meg tudtam mutatni mindent. A nagy gyomrosokat, amiket 44 év alatt kaptam.

Milyen gyomrost?

A darabban a kissé neurotikus feleséget játszom, aki azt mondja a bíróságon, hogy szeretné visszakapni a fél életét, amit egy érdemtelen férfira vesztegetett. Elmúlt az élete, a szépsége, a fiatalsága, és nem kezdheti elölről. Amikor erről beszélek, látom a nézőtéren zokogni a hölgyeket. Ez megrázó pillanat, asszonyhimnusznak hívom. Nekem is vannak elpazarolt éveim, de nem a házasságaim, hiszen azokból születtek a gyönyörű gyerekeim.

Akkor mit kell másképp csinálni? 

Sokkal bátrabban tessék megfogalmazni az álmokat! Ne beszélj róla, csináld! Én például túl sokat vártam ezzel a prózai szereppel, mert azt mondtam, még nem értem meg rá. Csinálni kellett volna, nem ennyit filozofálni rajta. Ez az út az, amin mennem kell. Nem kell hétrét görnyedni a prózai színészek előtt, csinálni, menni kell! Nem kellett volna türelemre intenem magam.

A lányának beszélnie sem kell erről, hiszen együtt játszanak a darabban.

Janka 18 éves, engem játszik fiatalon. Megható, könnyezős. Ráadásul kutyául hasonlít rám, kísérteties. Szomor Gyuri mondta, aki a darabban a férjem: elhiszed, hogy nekem még megrázóbb, amikor jössz velem szembe 18 évesen?

Janka hasonlít önre?

Néha úgy érzem, sokkal bölcsebb nálam. Mintha ő lenne az én anyukám. Ugyanolyan romantikusan képzeli el az életet, ahogyan én. A magánéleti sikertelenségeim ellenére bízik abban, hogy megtalálja az igazit. 

Nem figyelmezteti, hogy annak válás lehet a vége?

De nem ám! Az lesz az egyetlen, és az úgy jó. Tőlem nem hallott olyat, hogy ne legyenek illúziói. Azt látta, hogy hittem. Mind a két házasságomban őszintén hittem. Nem mondtam le emberekről, dolgokról. Lehetséges, hogy emellett a pálya mellett csak így tudtak összejönni a dolgok. Lehet, hogy pont ezért nem akar színész lenni. Most is csak hobbiból játszik. Hiszek abban, hogy ki tudja választani az igazit.

Ha már Jankával hasonlítjuk össze, ön most kifejezetten sovány. Hogy fogyott le?

Nem ettem. Jó, nem fanatikusan koplaltam, de odafigyeltem, hogy mennyit eszem. Ma már eldicsekedhetek azzal, hogy Jankával közös a ruhatárunk.

Kiegyensúlyozottnak látszik. 

Most minden szempontból boldog vagyok. A szakmai sikerek, sok jó darab, köztük a prózaiak is, a fogyás, és hamarosan megyünk nyaralni az öcsémékkel, gyerekekkel. Janka még mindig velem akar jönni, Samu is boldog, ha együtt vagyunk. Erre nagyon készülök. Sportos anyuka vagyok, beállok akár még focizni is, nem henyélek a nyugágyban. Most békében vagyok, ez ilyen időszak. Átlátom az életemet, semmit sem hajtok, nyugalmi állapotban vagyok. Nincs semmi baj, nem érzem úgy, hogy lemaradnék bármiről is. Húszévesnek érzem magam!    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...