Kern András: Elhülyített az alkohol

Kern András: Elhülyített az alkohol

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 11. 05:30
<p>Az alkohol mellett a kávéról és a cigarettáról is lemondott Kern András, aki jelenleg egy filmterven dolgozik.   </p>
kbv

Kicsit több mint öt éve rossz hírek érkeztek Kern Andrásról: gyomorvérzéssel került kórházba. Négy napot töltött egy egészségügyi intézményben, és orvosai kerek perec megmondták, abba kell hagynia ko­rábbi önpusztító életmódját. Bár akkor Kern egyetlenegyszer megerősítette, hogy baj van, többé nem nyilatkozott az állapotáról. Pénteken azonban, Krizsó Szilvia KrizShow című, ATV-n futó beszélgetős műsorának felvételén megnyílt.

– Volt egy gyomorvérzésem, azóta nem szívok cigarettát, csak arra emlékeztető elektromos cigit, nem iszom kávét és nem iszom alkoholt, de azt nem is tudom mivel helyettesíteni – mondta a műsor felvételén Kern, aki elárulta, a korábbi napi tizenkét-tizenhárom kávé helyett most „macikávét”, vagyis cikóriafőzetet iszik. Ebből is annyit, mint korábban az erősből, hogy legalább az illúzió meglegyen. Kern nyilván már beleszokott, hogy alapjaiban kellett megváltoztatnia az életét, de látszott, nem boldog a kialakult állapottól.

– Szerettem inni egy darabig. Aztán elhülyített. Az első négy Unicum és három üveg sör jó kedvre derített – fogalmazott a korábban nagyivó hírében álló színész, hozzátéve, könnyebb volt így humorizálni is. – Nem vagyok rosszkedvű, csak néha kicsit depressziós – mondta félig viccelődve, félig komolyan a műsor felvételén.

Kern napjait azért természetesen nem a betegségén tépelődés tölti ki. A Gondolj rám! című filmjének sikere után már egy új alkotáson gondolkodik. 

– Van persze filmötletem, azonban még annyira távoli, hogy nem lehet mit mondani  róla – mondta a színész-rendező.

Kern egyébként Krizsó Szil­via kérdésére azt is elmesélte, kissé nyomasztja, hogy állandóan humoros szerepeket és filmeket vár el tőle a közönség.

– Ez egy elég nagy teher, nem egy öröm. Az a tapasztalatom, hogy főleg a rendszerváltás óta úgy gondolkoznak az emberek: akinek van humora, az humorizáljon – magyarázta Kern, aki szerint a rendszerváltás és a ke­reskedelmi tévék megjelenése óta skatulyázzák be a filmkészítők. A színész  már intellektuálisabb mozikon gondolkodik, ha csak hu­moros szerepre kérik fel, már nem vállalja el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.