Celeb

Kembe Sorel: Nem leszek hétvégi apuka! - interjú

Bors

Létrehozva: 2017.01.07.

<p>Derült égből villámcsapásként jött a hír: szakított a Jóban Rosszban álompárja, Kondákor Zsófi és Kembe Sorel. Az egykori sorozatsztár nemcsak lánya anyjával, de a színészettel is végzett.</p>

Ha nem színész, akkor mi lesz a jövőben? 

Az RTL Klub Story Extra című műsorának szerkesztő-riportere, a Ma­-gyar Afrika Társaság szóvivője és a 2017-es vizes vb kommunikációs csapatának a tagja vagyok. Nem unatkozom.

Hiányzik a sorozat és a színház?

Őszintén? Nem. Erősen kiábrándultam a színpadi létből a kiszámíthatatlansága miatt. Nemrég visszaadtam a vígszínházas szerepemet is. A Jóban Rosszbant is azért hagytam ott, mert családfőként nem lehet építeni a tudatlanságra: mert hogy a bevételem attól függött, hogy a karakterem mennyit szerepel. Sose tudhattam előre, hogy mennyit fogok forgatni. Folyamatos készenlétben kellett lenni, nehéz volt más munkákkal összeegyeztetni. Nem bántam meg azóta sem, hogy felmondtam. 

Ezek szerint nem járt lelki lemondással?

Nemcsak a sorozatból, a színészkedésből is elég volt. Ha gyerekkorom óta erre a pályára készültem volna, akkor nehezebben engedem el, de nálam az élet hozta. Addig kell csinálni valamit, amíg jól érzi benne magát az ember. És én most érzem jól magam a bőrömben. Rengeteg feladatom van, számítanak rám, az életem jó irányba halad. Persze soha ne mondd, hogy soha, de ha rajtam múlik nem térek vissza a színészethez.

A Jóban Rosszbant szokta nézni?

Nem nézek semmit, csak filmeket, vagy mesét a lányommal. A stábtagokkal sem járunk össze, persze Zsófin kívül. Az újabb szereplőket pedig nem is ismerem már.

Nemrég elköltözött otthonról. Megviselte a szakítás?

– Megbeszéltük a volt párommal, hogy nem beszélünk a körülményekről. A tőlem telhetőt szeretném megadni a kislányunknak, jó apja akarok lenni. Olyan, aki az élete része. Nem fogok beállni a hétvégi apukák táborába. Éppen ezért fontos nekem, hogy jó viszony maradjon köztünk az édesanyjával, hogy Katja ne jöjjön ki vesztesként a helyzetből, mert mindkettőnknek ő a legfontosabb. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?