Celeb

Kautzky Armand: Szégyelltem a hangom

P. J.

Létrehozva: 2018.08.15.

Sokan a legszebb orgánumú magyar színésznek tartják, ennek fényében meglepő, hogy Kautzky Armand sokszor szégyellte a hangját. Volt is miért: százezreket volt képes feldühíteni egyetlen mondatával.

Kevesen gondolnák, de Magyarország egyik legismertebb hangja korábban egyáltalán nem szerette a saját hangját, és sok időbe telt mire megbarátkozott vele. Kautzky Armand még a pályája elején vállalta el, hogy egy bevásárlóközpont hangosbemondóján hallható értesítéseket vele rögzítsenek. Ott döbbent le először.

– Harminc éve a hangommal dolgozom, és lépten-nyomon különböző platformokon szembesülök vele. Először rendkívül furcsa volt. Az első élményem, amikor egy rádióreklámban szerepeltem főiskolás koromban, aztán egy butikban vásároltam, és meghallottam a saját hangom. Sokkoló volt, tele voltam kritikával és szégyenérzettel. Aztán eltelt jó pár évtized, és megtanultam feldolgozni azt, hogy milyen a hangom kívülről – mesélte a színész, akit előszeretettel foglalkoztatnak a szinkronstúdiók is. A leghálátlanabb „alakítása” egyben a legkurtább volt: egyetlen hűvös, tárgyilagos mondat volt, mégis sokszor heves indulatokat váltott ki. Még a színész is dühös lett, ha meghallotta.

– Tíz évig voltam egy telefontársaság hangja: „A hívott szám átmenetileg nem kapcsolható, próbálja meg később!” és a többi. Előfordult, hogy olyan helyzetben „jött szembe” a hangom, hogy rossz hírt kellett mondanom saját magamnak. Dühítő volt, de idővel megszoktam – nevetett Kautzky. 

Leghíresebb szerepei

Az évek során számtalan világsztár szólalt meg Kautzky Armand hangján a tévéképernyőn, filmvásznon. Többek között ő szinkronizálta Patrick Swayze-t, Tom Cruise-t például a Top Gunban, Pierce Brosmant a James Bondban és a Mamma Mia!-ban vagy Jeremy Ironst a Lolita című filmben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók