Celeb

Katinka: az én gyerekem akkor sem lesz kövér!

Bors

Létrehozva: 2017.05.01.

Az énekesnő szerint az édesanyja miatt lett túlsúlyos.

15 éve rendületlenül fogyókúrázik Kunovics Katinka, kisebb, nagyobb sikerrel. A Romantic zenekarból megismert énekesnő ugyan a mai napig küzd a kilókkal, de már tisztában van azzal, hogy hol rontotta el. Biztos benne, hogy az ő gyermeke nem lesz kövér. 

- A gimnáziumban állapítottam meg, hogy gáz van, mégis 24 éves voltam, amikor elkezdtem fogyókúrázni. Minden nap úgy kelek fel, hogy nem, nem fogok enni. Aztán eljön az este, és észreveszem, hogy megint sokat ettem. Gyötör ilyenkor a bűntudat, mert nagyon rossz az anyagcserém. Ha ránézek valamire, már hízom. Aztán amikor szembesülök azzal mit ettem, jön a "jézus mária", és a gondolatok, hogy holnaptól fogyókúrázom. De aztán felkelek reggel és csak azon jár az eszem, hogy mit egyek - kezdte Katinka a Ridikül kamerája előtt. 

Az énekesnő három évvel ezelőtt adott életet lányának, reméli, neki nem kell megküzdenie a kilókkal.

- Anyukám úgy etetett, mint a libát. Nem volt megállás. A szülőnek nagy felelőssége van ebben. Az én gyerekem nem lesz kövér, nem fogja átélni, amit én. Szerintem anyukám még most sem tudja, hogy mi az a fehérje és a szénhidrát - nevetett Katinka. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141992_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók